Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Otar Csiladze: Vas-színház (regényrészlet - Balkó Ágnes fordítása)
nyit igaztalan dühhel csordultig teli szívén az ő szegény, a rettegéstől fejét vesztett férje. Az pedig így kiabált: „Menj ki az utcára, nézd meg, mit művelnek! Az összes kutya, macska meg gyerek, ahány csak a városban van, mind ott gyülekezett össze; lárma, zsivaj, égszakadás-földindulás. És ha tudni akarod az igazságot, tudd meg — egy paprikajancsi, egy pojáca, egy bohóc, — ez a te tbiliszi zsenid, semmi más. Nem, egy cseppet sem furcsa, hogy itthagyta őt az a tiszteletre méltó hölgy.” — így kiabált Dariával, mintha ő, Daria lett volna mindennek az oka, mintha ő vezényelte volna a zendülőket, mintha az ő parancsára történt volna mindaz, ami végbement. Egyébként pedig azért kiabált Dariával, mert jobban féltette, mint saját magát, mert rajta kívül senkije nem volt a világon, mert ő volt az egyetlen, aki meg tudta őt érteni, és aki meg tudott neki bocsátani. Daria belátta ezt, és ettől csak még jobban kínlódott, még inkább szánta a férjét. Utóbb, amikor túljutottak az eseményeken, a tbiliszi színművész csökönyösen bizonygatta Dimitrinek, hogy fáradozásai nélkül a batumi színház ma is az lenne, ami régen: vasáru-lera- kat, de a hangja, meg az arckifejezése is elárulta, hogy a tehetetlen düh és a sértett becsvágy szólt belőle, minthogy nem volt ő olyan ostoba, hogy meg ne értse: a hatóság ügyet sem vet fáradozására és kirohanásaira, hogy egyszerűen mellőzik, hogy a barikádot éppúgy elnézték neki, mint a gödröt, de Dimitri mélyen meg volt győződve róla, hogy egyikért, másikért is egyszer majd felelősségre vonják. Dimitri, természetesen, józanul gondolkodott, de nem vette figyelembe a dolog egyik, ráadásul igen fontos, oldalát. A közelmúltban a tbiliszi színész cselekedeteit nem meggondolatlansága és becsvágya magyarázta — a barikádra a rettegés vezérelte, ugyanaz a rettegés, amely Dimitrit arra késztette, hogy otthagyja az Azizea teret, és hanyatt-homlok rohanjon haza. (Balkó Ágnes fordítása) A regény néhány részlete 1985 10-es számunkban jelent meg.
