Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Tandori Dezső: "Mi történt volna semmi...?" avagy: a csodák fokozása (vers)

ez a holmi tojás már egy ennyi volt, egy ennyi! Kérdőjelek se voltak tíz éve, tizenöt, ők, ahogy fák tövében eltemetgettünk egyet-egyet, holtan lelve. Az volt a rendje, nem volt kétség.

Aztán jöttek élve; mit kezdhettünk volna velük! Aztán csoda lett, hogy egyikük megmaradt. Hogy még egy. Egy harmadik.

Egy meghalt, belehalt abba, hogy túl sokat tojt. De az egész, a csodák sora, nem maradt abba. Nem volt ez csoda már! Egy vak? Mi kértük ide. Még papagáj is került a villamossínek közül. Csoda-e, hogy most már minden újabb jövevényt szépen elutasítottunk? Csak egy igazán rászorulót, mondjuk, egy sántát, féllábút. . . Meglett az is. Most megvan minden. Egymás után fognak itthagyni minket. A kör, a fokozódó csodák sora, visszazárul önmagába. Ahonnét indult. De köziben: hány és hány nap sütött egyszerre! Három; hét; meg tíz. Néha el kellett menni, nem lehetett bírni, este néha neki kellett állni a kádat sikálni, vagy a kvintkört tanulni, mert eleredtek a teljesen céltalan könnyek: az érzés hozta, hogy valami túl sokat kíván, átfoghatatlant, ennyit nem lehet szeretni; ám ez nem regény volt, ahol a főalak megfutamodhat. Betért .az ember valahova néha a Hattyún, a Batthyányn, a Klauzálon, a Hunyadin, a Wesselényin, a Lehelen, a Mesteren, és hallgatta, otthagyta és elvitte magával mások töredékeit, e csodás fokokat.

982