Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Tandori Dezső: "Mi történt volna semmi...?" avagy: a csodák fokozása (vers)
TANDORI DEZSŐ „Mi történt volna semmi...?” avagy: a csodák fokozása „Megpróbálom nagyon egyszerűen. Csak ahhoz túl kell lőni a célon. Hogy hát ez voltam én, meg akármi. . .” Hátra se nézek, kiviszem az utcára a beszélgetést, június délelőtt fényében domborítanak a flaszterkövek a Hattyú és a Batthyány találkozásában. Nem tudom, mi lehet az az egyszerűség, az a túllövés, az a cél, kiről van szó. Meg kell-e tudnom? Elegendő, hogy magamon elgondolkodtatott, írom: reggel fél hatkor egyszerre három nap ragyogott fel itt a szobában, az egyik a kinti; a nagy fehér égő alatt valaki, hadd lőjek túl a célon, szült, azaz „csak” tojt, igaz, nem volt ott semmi idézet, vagyis nagyon egyszerű volt, és idézet is, felidézte a tavalyi jelenetet, őt, ahogy vakon eltűri, történjék, ami történik vele, és a tojás beletörik, aztán másnap kijön a maradék is, négy nap múlva a másik tojás, az már egészben, megriad a koppanásától, feldobja magát a kalitka te tőig. Mostanra? A legszebb lett, pedig nem akárkik közt. És ahogy ezt végigcsinálja! Persze, amíg nincs túl rajta, nincs .az az „ez vagyok én”, meg akármi; de utána . . .! A teljes öntudat, könnyed élénkség, falatozás, szökdelés — vakon, mekkora biztonsággal! —, s hát ez azért túlzás, mert a remegő csőr is jön, a borzongás, a kimerültség pár apró jele, mégis: „Mi történt volna semmi. . .?”, feleli, értelmezésünk szerint legalábbis, az ostoba kérdésünkre, hogy „Hát csak így? Mintha semmi se történt volna?” Odaát, az infra rubin lámpánál, valaki egyszerűen melegre szorul. Kikelt egy egyáltalán nem ilyen tojásból; abban élet is volt, az volt s lett ő. Szerencsés? Szerencsétlen? Nem láttuk balesetét; törött lábbal, dudorokkal, zúzódással hozták; minden baja volt, egyetlen kivétellel. Hanem épp ez az, az az egyetlen kivétel, mondjam-e, a lét dadogása?! Sakkban az, hogy él, hogy megél, egy ilyen jelű lépés: . . .?! De hát nem, nem, él, élnie kell, meg kell maradnia, ő tudja, hogy: kell, és mi is tudjuk, csak még azt nem, hogyan. Emlékszel, mondja másikunk, ahogy a lámpákat ma reggelre eloltogatjuk megint, emlékszel? Hogy őt. . . elintézzék . . . egy injekcióval! Hát kérem szépen, nem és nem! Róla beszélünk, akinek az idén 981
