Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Garai Gábor: Galamb a porban, Vasárnap délutáni szender (versek)

Földhöz ragadt. Igen, így, szó szerint.

Léte s a cél többé nem olvad össze.

Ott fönt még ugyanaz az ég kering, de ő elszakadt tőle mindörökre.

Oka volt talán épp az a tojás,

miből kikelt; egy kicsit nagyobb — vagy ha

éppen kisebb? .. .

Hát, élve-korhadás

helyett inkább hadd jöjjön az a macska.

4.

Bár villámcsapásban reménykedett mindig: egy pillanat, s a fák elébe futnak, összetörpülnek, a hegyek elfeketülnek, s nincs kín ...

Egyre megy:

az a fő, hogy már végre vége, vége!

Vasárnap délutáni szender

Milyen mesterkélt szó ez: „szender” — s hiába, mégis ezt kell mondjam; hevertem, behunyt szemmel, de ébren, s nem képzett meg előttem virágos kert, se szép lány, még hűvös rózsaszál se, metszett kristálykehelyben; • csak kudarcaim jöttek, a múltak s eljövendők: láttam a régi kertet, oesmány szemétihalom lett, láttam- szobám, az ágyam, föltört 'benne a szennyvíz (a házban krónikussá vált a csőrepedés már), láttam fehér abroszra kidőlt fanyar vörösbort, és vért a lepedőn, hol szüzesség nem veszett el; és könyveim kitépett lapjaiba uborkát csomagoltak göcsörtös kezek, nem is oly messze; unokám nem ismert rám, végleg megállt az órám, s láttam öreg kutyánkat süketen, 'haldokolva, és a végső kudarcot is megláthattam volna, ha pillám nem nyitom föl, félve, ebből elég már: essem el, szembenézve mindazzal, ami még vár.