Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok (tanulmány)
A székely rovásírásban gyakoriak a betűösszevonások, a ligatúrák. Ilyenekkel már a nikolsburgi ábécéiben is találkozunk. Néhány esetben a ligatúrák már a monogrammírás jellegzetességét mutatják, a rovásnaptárban pl. az Albert név egyetlen összevont jel. E ligatúrák gyakran egészen egyediek, alkalmiak is lehetnek, szabály azonban, hogy az összetevő betűk jelölve legyenek. A ligatúrák használatát megkönnyítette, hogy a székely írás gyakran nem jelöli a magánhangzókat. A rovásírás szakirodalma ezt a magánhangzó jelöletlenséget hangzóugratásnak nevezi — bizonyára rossz szóval. Ugyanez a magánhangzó jelöletlenség a türk rovásírásnak is sajátja, s ott is, mint a székely írásnál is, arra utal, hogy eredetük a mássalhangzó-írások körében keresendő, olyan írások között tehát, amelyek eredetileg a magánhangzókat egyáltalán nem jelölték. A magánhangzók jelöletlenségét megkönnyítette, hogy a székely írásban minden mássalhangzót egy elébehelyezett e magánhangzóval ejtették ki, tehát pl. a b-t eb-nek, a c-t ec-nek, stb. Ez az ejtés néha olyan hibákhoz vezetett, amilyent a rovásnaptárban találunk, ahol a püspök szó [helyett epüsepöek alakot írtak át latin betűkkel. A magánhangzók jelöletlenségéből adódik, hogy pl. rzsbt betűcsoport Erzsébet-nek, a dmtr pedig Demeter-nek olvasandó. Az írás minden magyar hangot jelölni képes. Telegdi ábécéje ezt szépen szemlélteti: a, b, c, cs, d, e, f, g, gy, h, i, j, k (ek), k (ak), l, ly, m, n, ny, o, ó', p, r, s, sz, t, ty, u, ü, v, z, zs. A rövid és hosszú magánhangzókat ugyanazok a jelek jelölték, ennek azonban nyelvtörténeti magyarázata van, a magyar nyelvben régebben hosszú magánhangzók nem voltak, Ugyanilyen oka lehet annak is, hogy a nikolsburgi ábécé és a rovásírás ü jele a későbbi ábécékben az ö jeleként szerepel. Utóbbi hangunk ugyanis korábbi ú-ből keletkezett a XIII. század elejétől a XV. század elejéig. Az egyszerű és összevont jeleken kívül ismer a székely írás néhány sajátos jelet is. Ezekről Telegdi a következőket írja: „Van ... még néhány hüllőkhöz hasonló szótagjegyük, amelyek nincsenek valódi betűkből összetéve. Ezeket a székelyek a szavak fejének nevezik.” Telegdi itt az ant, tpru, amb jeleket hozza. Sajnos ezekről a jelekről és használatukról semmi közelebbit nem tudunk, a szövegekben egyszerűen hangzókapcsolatok jelölésére használják őket, kivéve a tpru-1, amelynek használatára nincs adatunk. A székely írás rokonságban van a türk rovásírással. Ezt Nagy Géza már 1895-ben megállapította, amikor a b, i, k (ak), k (ek), n, p, r, sz és ü jeleket összevetette a megfelelő türk jelekkel. Az összevetett jelek száma később szaporodott, a türk és a székely rovásírás rokonságát Németh Gy. 1932-ben íródott munkája óta nem lehet kétségbevonni. A két írás kapcsolata azonban nem lehetett közvetlen. Németh Gy. már 1971-ben rámutatott arra, hogy a székely jelek megegyeznek bizonyos kazáriai jelekkel. Néhány párhuzama megkérdőjelezhető, de ezekből a székely jeleikből 13 megtalálható a kazáriai és nagyszentmiklósi írásban. A székely írás és a nagyszentmilklósi típusú írás között 15 esetben tudunk jelkapcsolatot megállapítani. A székely írásban azonban van néhány olyan jel is, amely ismert és Európában használt írásokból származik. Ezeket mint görög glagolita jeleket szokták emlegetni. A görög eredetű jelekhez sorolják az a, f, h, l jeleit, a glagolita eredetűekhez az e, o-ot. A megfelelő székely jeleket a görögökkel először Nagy G. vetette össze. Azonban a székely írás az f jelére nem a görög phi-1 veszi át, hanem a görög thétádnak megfelelő betűalakot. Ennek viszont 82
