Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - A SZOVJET KULTÚRA NAPJAI MAGYARORSZÁGON: - Otar Csiladze: Vas-színház (Balkó Ágnes fordítása)
kozák őrmester. Nem hajlottak semmit azok a fuvarosok sem, akik szinte egyidőben értek a helyszínre az intézővel meg az őrséggel. „Vigyenek magukkal, vigyenek el, beszámítják maguknak, akár a templom építését” — ennyit tudott még mondani Ilia C&avcsavadze felesége, majd ájultan rogyott a véres porba. Senki nem hallott semmit. Mintha egész Georgia megsüketült volna erre a végzetes pillanatra, szinte szándékosan, hogy beteljesedhessék Pável exarcha átka, és az egész ország apraja és nagyja, aggastyán és csecsemő, pásztor és szerzetes, ördögi, halálos bűnbe esett. „Négyen voltak. Sötét hajúak, fekete kabátban” — csak ennyit tudtak kipréselni a kocsisból, az egyetlen tanúból, akire az intéző meg az őr-katonák a helyszínen épen és sértetlenül találtak rá. A legyilkoltak teste vérben fürdött, ő pedig nyugodtan ült a bakon, tekintetét merőn a lovak fénylő farára szegezve. Többet senki sem -tudott mondani. Iili-a Csavcsa-vadze felesége még mindig nem nyerte vissza öntudatát. Arcát puskatussal verték ös-sze. A rákövetkező napon orvosa, doktor Kimont állhatatos követelésére átszállították Tifliszbe, még mindig eszméletlen állapotban. Reggel öt órakor egy pillanatra magához tért, és lázá-lmában azt suttogta: „Mondjátok meg Illának, hogy ne utazzon Szaguram óba. Veszélyes”. Ilia pedig majdnem egy teljes napja halott volt, szolgája, I-a-kov mellett feküdt, mellén keresztbefont karokkal. Akkoriban, úgy tetszett, -a vér és a megnyomorított testek látványán senki sem lepődik meg, de amikor az intéző bevezette a szobába a Tifliszből érkezett újságírókat, ahol a meggyilkoltak feküdtek, nyílvesszőként siettek ki onnan, annyira megrendültek a látványtól. Álltak a balkonon és sírtak, egymáshoz simulva, akár az elárvult kutyakölykök. Nemsokára egész Georgia így ontotta könnyeit. Iliét nem csupán meggyilkolták, de ki is -rabolták. „Elveszett a felöltője, kabátja, mellénye, aranyórája, szemüvege, a szokása szerint -kis batyuba csomózott iratai. Eltűnt a levél-tárcája is és a pénze. Az útonállók a szolgáról lehúzták a csizmát. Továbbá -nyoma veszett azoknak a' revolvereknek is, amelyek Iliánál és szolgájánál voltak” — írták az újságok. Csak egy fél pár -mandzsettára akadtak rá, ott hevert az út szóién, a vértócsában. „Négyen voltak — fehér katona-köpenyben, tiszti váll-lappal” — mondta a kocsis. A boncolást végző járási orvos szerint Iliánaik már nem volt sok ideje -hátra — a szíve megnagyobbodott, tüdeje elhasználódott. Á-m ez sovány vigasz volt a megrendült nemzetnek. A -költő halála felett érzett fájdalom mérhetetlen, ám egészen másként -áll a dolog, amikor a költőt, a nemzet választottját orvul, gáládul meggyilkolják. És nem csupán az -a csapás, hogy magát a nemzetet is megölik vele együtt — sokkal rosszabb, hogy -maga a -nemzet -is részese a -gyilkosságnak, cinkosa a gyilkosoknak, -a lelkében rejtegetett Káin társa, minthogy nem képes a gyilkost megtalálni és leleplezni, míg a -gyilkos nem -is -gondol arra, hogy előlépjen, saját -akaratából váljon ki a sorból. Nem -az -erdőből rontott e-lő, hogy a költőre támadjon, és nem is az erdőben rejtőzött el újra, hanem a nép ölében született, és hozzá is -tért vissza. „Káin, lépj elő, ismerd be bűnödet, tarts ibűnb-ánatot!” — harsogták -az újságok, és a nép mind mélyebbre roskadt a -megpróbáltatás súlya alatt, a -bűntudat egyre inkább mar- dosta, megszégyenülvén vakságán, közömbösségén, figyelmetlenségén és tehetetlenségén; a gyalázat, hogy nem volt képes -megóvni, megőrizni -költőjét, amikor még a farkas is -megőrzi, amit rábíztak. „Hárman voltak, fehér zakóban, egy pedig koszlott zekében és fekete nadrágban” — állította a kocsis ___ Ám -lényegében értelmetlen v olt a négy elvadult lélek felkutatása, viseltek volna katonaköpenyt vagy zekét, hiszen nem az égből pottyantak alá, h-anem az élet nemzette őket, hisz ennek a négynek a kiirtása nem -gyógyíthatja iki a világot; annak -kellett porrá omlani-a, és ha rászolgált -az új életre, a romokon újjászületnie. A politikai pártok gyanakodva sandít- gatta-k egymásra. A gyanú hatalmába -kerített mindenkit. Mit „tamplomépítés” — az már mindenki előtt világossá vált, hogy a templom a fejükre omlott. Nem volt a honnak olyan távoli, eldugott sarka, ahonnét ezek-bein a napokban tekintetüket ne Tifliszre függesztették volna. Tiflisz pedig arra várt, hogy Szaguramóból megérkezzenek a költő földi maradványai. Zúgtak a harangok, lengtek a fekete zászlók, lobogtak a gyertyák. Valamennyi épen maradt templomban gyászszertartást ce883
