Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - A SZOVJET KULTÚRA NAPJAI MAGYARORSZÁGON: - Balkó Ágnes: A Vas-színházról
BALKÓ AGNES A Vas-színházról A költö-író, aki hét éven belül két osztatlan sikert arató regényóriást alkot, majd az évtized végére egy harmadikkal áll elő, óhatatlanul kockáztat. Az olvasó éber figyelemmel, gyanakvó latolgatással, vagy ellenkezőleg, túlfűtött várakozással veszi kézbe a művet — képes-e megújulni a történelmet sajátos mitológiai metaforákban átértelmező, lélektani elemzéseiről nevezetessé lett szerző. Szerencsére a megújulás ritka képességéről tanúskodik a harmadik regény is, a mítosznak ugyan hátat fordítva, ám a poétikai eszköztárból a legjellemzőbbeket átörökítve. Csiladze nem hagyományos családregényt ír, jóllehet a cselekmény két család sorsa köré fonódik: Dimitri, Daria és leányuk, Nato, a tifliszi színész, felesége és fiúk, Gela útját követi; Szaba Lapacsi, az erőszakkal a birodalom katonatisztjévé lett, meghasonlott, majd származásában vigaszra találó, önnön énjét felfedő figurájában pedig nemzete sorsát kutatja, ök valamennyien az élet könyörtelen vas-színházának szereplői, ahol mindannyiuknak megadatik a lehetőség, ám az ifjú Gela kivételével valamennyien rosszul élnek vele, a maszkot, a hazugságot választják, és tragikus választásukba belebuknak. Az író hatalmas lélegzetű monológokban, kitűnő arányérzékkel ábrázolja szerep és valódi én távolságát, majd végzetes egymásbamosódását. Könnyű lenne a tétovázó értelmiségi és a hatalom viszonyának kliséjét, a manipuláció és szellemi terror mechanizmusának, a forradalmár természetrajzának ismert értelmezési pontjait beleláttatni a műbe. Ám Csiladze a hagyományostól eltérő cselekményvezetésében is a lélekminőség feltárásának mestere, kivált az elsorvadt személyiség sorssá szabályozódott körülményei között való bolyongás ábrázolásában, az emberi kapcsolatok megrendítően mély és hiteles vizsgálatában. Így lesz teljes a regény kompozíciója, belső összefüggéseit mindvégig megőrizve, az emlékezet elidegenítő és személyes mozzanatain keresztül az időt faggatja — az emlékezés minden pillanata pedig csak viszonylagos, kihívás az újraértelmezésre, végiggondolásra. 872
