Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Thomka Beáta: A rövidtörténet műformája és típusai (tanulmány)

alakulására s a schlegeli eszmény megközelítésére következtethetünk: „Az igazi prózában mindennek hangsúlyosnak kell lennie.” Ottlik és Esterházy egy átértelmezett összefüggésrendű nagy szerkezetbe illeszti a „f ragmen töt”: Ottlik Prózának nevezi széttartó szálakból szőtt könyvét (mint négy évtizeddel korábban Kosztolányi), Esterházy regényciklust épít fel az egymástól idegen szólamok, egyszerű formák és „művek” corpusából. Mészöly a leírás/imegérzékítés, az elemzés/destruálás, reflek- táltság/példázatosság, tárgyiasság/belehelyezkedés egyidejűsítésével teremt olyan fokú koncentrációt, amely mindeddig hiányzott a magyar irodalomból: ez a fajta tömörség és a nézőponttal (is) kapcsolatos bonyolultság nem jellemző 'az epikus szellemű elbeszélés és világvízió rendszerére.

A prózai közlésnek a konstitutív viszonyok ábrázolásáig kellett elérkeznie, mint Musil írja, „nem aktualitás, hanem egy réteggel mélyebb (lentebbi). Nem bőr, hanem ízület.” A mélyréteg sajátos megközelítése a létminimum fogalmának nemcsak szó szerinti értelmezése, hanem esztétikai, formai, poétikai kategóriaként való alkalmazása. Örkény — s művével együtt a mai magyar elbeszélés — e határpontig érkezik, midőn olyan szituációt különít el az emberi léthelyzeteik és cselekvéssorok beláthatatlan folyamából, mely maga a minimum: már nem is ízület, hanem a osont, a váz.

Szerénység

Volt virágja is, egy befőttesüvegben. Az ablakpárkányon az ebédje, érintetlenül. Három jaffai narancsa az éjjeliszekrényen, lábtól egy üveg ásványvize. — Vacsorázni se kíván, Jelűnek néni? — kérdezte az ápolónő. Már nem kívánt enni. Nem kívánt beszélni sem. Csak a szemével intett az ágya fejénél álló vaspalackra. Lélegzeni kívánt. Csak lólegzeni.

Az áttekintés kifejezetten egyoldalú lenne, ha csupán korunk jelenségét látnánk a prózai sűrítés iránti hajlamnak ezekben a megnyilvánulásaiban. Egy több évtizeddel korábban írott értekezésben olvasható:

A rövidtörténet nem a legújabb időkben kialakult művészi forma, hanem olyan költészeti műfaj, amely minden epika kezdetén megtalálható. (O. Hisch- mann)

Hogy a rövid elbeszélés története nem a huszadik századdal ikezdődik, bár kétségtelenül e korszakban válik — jelentősége, művészi értéke és jelenlóte/elterjedése folytán — a poétikai feldolgozás számára is megfkerülhetetleniné, azt nemcsak e tanulmány szerzője vallja. I. Vinogradov novellaelméletében olvasható egy utalás a rövidtörténet és a korai polgári írott irodalom, valamint a folklór formáik összefüggéseire. Vinogradov Poggio Bracciiolini humanista író és teoretikus Liber facetiarum című anekdota-, példa- és karcolat-gyűjteményének alábbi szövegét idézi:

A másik csoda, melyet siennaá Ugo mesélt. A híres siennai Ugo, korunk leghíresebb orvosa azt mesélte, hogy Fémárában egy kétfejű macska született, s hogy ő látta.

A tanulmány szerint a rendkívüli esemény egyszerű, tömör elbeszélése a novella konstruktív „ősformája”. Ennek a gondolatnak értelmében a rövidtörténet nem a novella egyszerűsödésével keletkezik, hanem megelőzi azt a fejlődési sorban. A rö- vid'történetet a közlés motiváltabbá válása, az újdonság, a szokatlan esemény elbeszélésének tervszerűvé tétele minősíti át műfajilag. Az elképzeléssel, hogy a novella az egyszerű formák bekebelezésével keletkezett, nem lehet vitánk. Solar is alátámasztja ezt novellaelméletében:

a novella felhasználhatja a legenda, anekdota, mese, szólás vagy vicc bármely motívumát, hogy belőle olyan művet teremtsen, mely ettől fogva gyökeresen megváltozott „tartalmak” közvetítőjévé válik, mint amilyen tartalmakat ezek az egyszerű alakzatok 'közvetítettek.

830