Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok (tanulmány)
történetéhez tartozik. Philipp Johann von Strahlenberg, XII. Károly svéd seregének kapitánya 1709-ben, a poltavai csatában esett orosz fogságba. To- bolszka került, s itt Szibéria kutatásával kezdett foglalkozni, ,1726-ban munkájában ő említi először a Jeniszej menti feliratos köveket, 1730-ban elsőként közli a feliratos emlékeket, egy, az Ujfoat folyó mellett talált követ, egy sírszobor hátoldalának feliratát, s egy réztükör töredékét. A felfedezések részese volt Daniel Gottlieb Messerschmidt és Kari Sohulman svéd rajzoló, aki néhány emléket lerajzolt. A „szibériai írás” igazi kutatása csak a XIX. században kezdődőt el. Grigorij Szpasszkij kiadta az addig ismert emlékeket, munkája 1822-ben latin fordításban is megjelent. Ebben az időben állandó volt a feliratok iránti érdeklődés. 1889 nyarán aztán Nyikolaj Jadrincev expedíciót vezetett Mongóliába, s ekkor az Orkhon folyó közelében két „fejedelmi” temetkezést fedezett föl, ezek fölött álltak Kül tegin és Bilge kagán feliratos emlékei. Jadrincev nyomában két expedíció is indult. 1890-ben az A. Heikel által vezetett finn, 1891-ben pedig a V. Radlov vezette orosz csoport. Mindkét expedíció felfedezéseinek anyaga kiadásra került. A feliratokat persze sokféle nép emlékének tartották. Gondoltak gotokra (Mongóliában!), soha nem létezett indo-gótokra, grekcHgótokra stb. Abel Ré- musat (1788—1832) francia orientalista volt az első, aki rámutatott arra, hogy az a terület, ahol a feliratok előkerültek, a türkök régi szállásterülete volt. Vele szemben Szpasszkij mongol vagy kalmük eredetűekmak gondolta az emlékeket, később pedig úgy tartotta, hogy azok iszlávoktóil szármáznák! Jadrincev már határozottan a türkökhöz és az ujgurokhoz kapcsolja a feliratokat, s a kérdés végül is az ő kutatásainak következtében dől el véglegesen. Az általa fellelt Kül tegin feliraton ugyanis nemcsak rovásírásos szöveg, hanem kínai felirat is volt. Ezt a feliratot többen lefordították, így 1892-ber G. Schlegel franciára. Schlegel fordítása és kommentárja segítette hozzá a dán Vilhelm Thomsent ((1842—4927) a tünk rovásírás megfejtéséhez. Thomser nem volt turkológus. Indogenmán és germán nyelvészettel foglalkozott, 1869- ben azonban a finn nyelvek germán jövevényszavairól jelent meg műve, 1890- re pedig a finn-balti (lett, litván) nyelvi érintkezéseket dolgozta fel. A tűri rovásírás megfejtésével előtte is kísérleteztek. A Heikel féle atlaszhoz O. Donner írásösszehasonlító táblázatokat közöl, kis-ázsiai és görög jelekkel hasonlítja össze a türk rovásjeleket, ennek az összehasonlításnak az eredménye azonban: semmi! Thomsen mindenekelőtt csoportosította a betűket. Mivel £ feliratokon 38 különböző jel volt, arra következtetett, hogy szótagírással, vágj valamilyen más szövevényes írásrendszerrel áll szemben. Megkísérelte elkülöníteni a magánhangzókat és a mássalhangzókat. Ha két azonos jegy közöt' egy eltérő harmadik szerepelt, akkor az valószínűleg nem az azonos kettő csoportjába tartozik. Így sikerült három magánhangzó jelét elkülönítenie. Kiderítette, hogy a magánhangzók mellett a mássalhangzók csak bizonyos egységekben fordulnak elő, a mássalhangzók két csoportja nem keveredik egymással. Ebből az következik, hogy az írás megkülönböztette a magas hangrendű szavakban és a mély hangrendű szavakban a mássalhangzókat. A türk rovásírásban a szavakat .kettőspontok .választják el egymástól (a: Orkhon folyó menti emlékeken csak ezeket találjuk, másutt más választóje is előfordul). Thomsen olyan török szavakat próbált meg a választójelekké elválasztott jelcsoportokra illeszteni, .amelyek a kínai feliratban (gyakran) előfordulnak. E kísérletezésnek meglett az eredménye. Megtalálta a tängri „ég” 74
