Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok (tanulmány)

ris kagán alapítja újra 682-ben, de ekkor már európai területek nem kerülnek türk fennhatóság alá. Hatalmuk 744-ig tartott, amikor az újgurok megdöntötték a türk birodalmat. A 745—840 közötti belső-ázsiai ujgur uTialmat pedig a kirgizek szüntetik meg.

Nincs adatunk arra, hogy az I. Türk Kaganátus idejében a türkök már rovásírással írtak volna. Kínai forrás szerint a törköknek nem volt írása, míg egy másik kínai forrás azt mondja, hogy a türkök írása a hu nép írására hasonlít. Bizánci forrásból viszont azt tudjuk meg, hogy 568-ban türk követség jár Konstantinápolyban a szogd Maniach vezetésével, s ez a követség „szkíta” betűkkel írott levelet vitt magával. Nos, hu néven a kínaiak többnyire éppen a szogdokat, ezt a mai Szamarkand, Buhara vidékén élt, iráni nyelvet beszélő népet nevezik. Vagyis a türkök az I. Türk Kaganátus idején (552—630), bizonyára szogd írással és szogd nyelven írtak. Erre mutat a közelmúltban, a mon- góliai Buguton talált szogd nyelvű türk felirat, amely talán még a VI. században íródott. A szogd írás egyébként az arameus írás nagy családjába tartozik, ugyanoda, ahová a héber írás is.

Türk rovásírással írott, keltezett emlékünk csak a VIII. század elejétől kezdődően van, s a IX. századnál később nemigen számolhatunk ezzel az írással, egy-két kései emléktől eltekintve. A feliratok többsége kőbe vésett, nagyon sok közöttük a síremlék. A legjelentősebbek a „történeti-életrajzi” feliratok, ezek egy-egy jelentősebb türk személyiség tetteit örökítik meg, s gyakran részletesen beszámolnak a türk „őstörténetről”. Ismerünk sziklafeliratokat és tárgyfeliratokat is. Türk rovásmással papírra is írnak, ilyen emlékek Északnyugat-Kínáiban (Keiet-Turkesztánban) kerültek elő, Tun-huangból, Turfán vidékén. Ezek között mágikus, vallásos szövegek, levelek, szerződések vannak. Közéjük tartozik a Stein Aurél által az „Ezer Buddha barlangjából” megszerzett híres Yrq bitig (Jóskönyv) 104 oldalas kézirata.

A türk rovásírásról először az „első turkológus”, a XI. században élt Mahmud Kasghárí emlékezik meg. Miután leírja az újgurok írását (ez a szogd- ból származó, kurzív írás volt, amelyet később a mongolok is használtak), azt mondja, hogy az ujguroknál és a kínaiaknál még egy írás van, amellyel okiratokat írnak, s ezt az írást a nem-mohamedán ujgurokon és a kínaiakon kívül senki sem tudja olvasni. Kasghárí után egy perzsa költő, Mubáraksáh Marvarrúdí 1206-ban befejezett történeti műve tudósít a türk rovásírásról. Szerinte a törökök kétféle írással élnek, a szogd írással és a toghuzghuz írással. A toghuzghuz írásnak 28 betűje van, ezeket jobbról balra írják és nem kapcsolják egymáshoz (vagyis nem kurzív írás). Leírja a betűket is, valamint ezelkkel a betűkkel egy mohamedán imát. A toghuzghuzok azonosak a ujgurok- kal, a leírás világosan a rovásírásra vonatkozik. Sajnos, Mubáraksáh munkája csak másolatban maradt ránk, ebiben a másolatban pedig egészen eltorzított szöveg van.

A következő híradás már tulajdonképpen „felfedezésről” szól. Dzsuvajní perzsa történetíró elbeszéli, hogy a régi ujgur főváros, Ordubalyq romjainak kapujával szemben feliratos kövek vannak. Ezek a kövek a földből kerültek elő, a rajtuk lévő feliratokat senki sem tudta elolvasni, csak Kínából hozott emberek, akiket qam-nak (azaz: sámánnak) neveznek. Dzsuvajni 126Ónban fejezte be történeti művét, leírása a XIII. század közepére vonatkozik.

E kor után sokáig semmit sem hallunk a türk rovásírás emlékeiről. Amikor pedig újra hallunk róluk, az már a türk rovásírás európai felfedezésének

73