Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Hegyi Katalin: Szentkuthy Miklós - Életrajz (1908-1948-ig)

megjelent könyveimből csak igen kevesen sejthetik, hogy gyerekkoromban bőrömben, csontjaimban és zsigereimben, szememben, tapintásomban mennyire átéltem, legközvetlenebb családi kapcsolataim alapján, az akkori magyar társadalom egyik vagy egész (borzalmas) keresztmetszetét: apai ágról a dzsentri-luxus, rangkóros, érdemrendes titulusokkal össze-vissza flastromozott és mocskolt buta bandáját, — anyai ágról viszont a nyomorult kalaposmesterek, bőr- és kékfestő gyári munkások, kapupénzkoldus házmesterek, vidéki rőfös-butikok alakjait és nyomortanyáit.”7

Pfisterer Lajos különc ember volt. Antikossuithista, nemzeti érzület nélküli dek- lasszált, de a magyar államiság eszméjét mindenek fölé helyezte. Nem volt vallásos, de az egyház szent volt a szemében, tisztelte a rangokat. Az irodalmat, művészetet, természettudományokat destruktívnak tartatta. Életében két regényt olvasott, ezeket is akkor, amikor hosszabb ideig a 17. számú honvédkórházban kellett tartózkodnia. E két könyv Jókai Mór A lőcsei fehér asszony című műve és Gárdonyi Géza Göre Gábor bíró úr könyvei voltak. Még fia első regényét, a Prae-t sem olvasta, csak a végébe nézett bele, s kifogásolta, hogy nincs semmiféle hazafias befejezése. Ezt sem belső meggyőződésből, hanem mint az állam hivatalnoka hiányolta. Minden irodalomellenessége mellett nagyon szerette, ha Miklós verseket szavalt. Vendégek előtt is — akik szinte kizárólag a család tagjai voltak — gyakran szerepeltette fiát. Kedvenc verse Kozma Andor Karthágói harangok című költeménye volt; Rostand Cyrano-ját, Goethe Clavigo-ját is eljátszotta.

Puritán szellemben nevelte egyetlen gyermekét, a legcsekélyebb fényűzéstől is távol tartotta. Ugyanakkor minden olyan könyvet megvett, ami megtetszett a fiúnak: a Don Quijotét, a Grant kapitány gyermekeit, mindkettőt Doré-dllusztrációkkal, Petőfi összes költeményeit, Arany Toldi trilógiáját, egy Greco albumot. Később színházjegyekre és mozira is adott pénzt, de ott is voltak furcsa kikötései: ha hétfőn és kedden is játszották a filmet, s fia hétfőn szerette volna megnézni, akkor csak a keddi előadásra engedte el, hogy ne habzsoljon egyszerre mindent: hétfőn élvezze az apai engedély örömét, s csak másnap az előadást. Szerették a burleszket, különösen a korai Chaplin-filmeket. Legtöbbször a Déli vasútnál lévő Alkotás moziba jártak. Kiállításokra is sokszor mentek együtt. Atyiika — ahogyan Szentkuthy nevezte — minden modernséget utált, csak a hagyományos dolgokat szerette; ha egy festményen a tó kék, a fű zöld, a hattyú az hattyú. Számára minden más értelmetlen és destruktív volt. ö maga is nagyon szépen rajzolt, ezt a tehetségét fia örökölte, de konzervatív szellemét nem. A kisdiák már elemi iskolában úgy festette az akvarell képeket, hogy amikor egy kicsit megszáradt rajta a festék, a fürdőszobában vizet engedett rá, így a vonalak elmosódtak, más figurák születtek, és ezeket új kontúrokkal rajzolta körül. A család teljes értetlenséggel állt e „barbárság” előtt.

Vasárnaponként együtt mentek a Mátyás templomba misére, utána pedig a Várban sétáltak. A Bástyasétányon nézték a rangos előkelőségek elvonulását, a kisfiúnak illendően kellett köszönnie, valahányszor ismerősök akadtak köztük.

Szülei alig beszéltek egymással, az író szerint kétszáz szót ha használtak. Édesanyja — Anyiíka — zárkózott, visszafogott természetű volt. Eredendően ezek a tulajdonságok jellemezték, de „úri házassága” méginkább szótlanná tette. Nagyon szerette és tisztelte férjét, imádta a fiát, de hallgatagon. Már gyermekkorában apáca szeretett volna lenni, szinte szemérmesség-mániában szenvedett. Az ő rokonságához a Király utoai kalaposok, a Lónyay utcai házmesterek és újpesti kocsmárosok sora tartozott. Édesapja az óbudai Goldberger Kékfestőgyárban volt munkás. Nagyon gyakran olvasott fel fiának Sebők Zsigmond Mackó-könyveiből. Férjével mindenben egyetértett: az embereket, virágokat, állatokat egyaránt nem szerették, együtt hallgattak és együtt tűrték el az életet. Gyermekük ebben a fantáziátlan környezetben, könyveibe bújva, képzeletével teremtette meg a maga külön, színes világát.

1914-ben a Lehel utcából Budára költözött a család, az I. kerület Enyedi utca 11/a. számú házba, az első emelet 1-be. Itt 1931-ig, tanulmányainak befejezéséig élt az író szüleivel. Innen indult iskolába, először a Werbőczi utcai, második évtől pedig a Vérmező sarkánál lévő Attila utcai elemibe. Kisiskolás kora az első világhá809