Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Ambrus Lajos: Eldorádó (regényrészlet)

még esti sétáin is, amikor tacskóját pisálTta'tta a Széna tér pHatám-kuüiisszáá tövében, el-elkapta az arra lődörgő uracsokat, aikiik érdeklődésére jobbára borgőzös feleletet adtak — gyóntató imodámnak mondom én, a részeg contraband.

E parádék ugyan ritkán nyújtottak Keresszegi secretarius számára nóvumot, de évtizedek óba kitartó hűséggel rótta az alagút setétségű poros utcáikat. Volt ezekben a rögtönzött disputákban valami a missionarus róka-szelídségéből („Lám, milyen lelkesen dolgozta meg Gyulay tanáir Ecsedi Báthari fohászai- nak 42. fejezetét. Tessék kérem elmerülnie a tanár úrnak az academiai kézirattárban ...”); — jutott némi adaltooska a deák urak sületlen eUkioittyantásai révén a műintézetben uralgó „állapotokról”, „hanguliatókról”, ,.processzusokról” vagy egyéb zavaros „aotiók”-ról és „dolgolk”-ról: mindenki köpött és vallott, ígért és fogadott, de hogy infarmaiicus opuséul um készült volna, azt senki sem hitte a sovány, gyötört arcú emberről. Pedig secretarius volt az isten,adta.

„Először is” vette le Okulárját Keresszegi úr, hogy a szemét pihentesse, „olvastassuk el az ELYS1UMOT kiváló filológusainkkal. Ha repr esen tátív felmérés készül, ők hivatottak szökni.” Ezzel befejezettnek vélte a tárgyalásit, szeretett volna kitaposni a sáros léből, szívesen lett volna gdlyvás aggastyán, cigány m.aquigmon, favorit, eb, adta volna akár a oontimentalis tudatlant, de Csicsóival szemben üldögélt, hát bevett usus, divatozó praxis szerint arról beszélt, ha már feltétlenül szükség leend a magcsapatásna, amit ő, a miaga részéről nem javasol („nem szerencsés az efféle transactió”), akkor egy bölcs és érett theoria alapján kell dönteni, a .humanitárius elvek messzemenő betartásával, ami persze nem jelentheti a liberális tétovaság ahiralgáisát. „A közvéleményt kifejezni, rectificalni és azt mindinkább a valónak sarkalatára állítni”, idézte Csiosói képébe vágva a manifest-<et.

A dékán doctor teljes testi méltóságában felállt, elszórta a szlvar-rema- nenciát, majd veresen azt kérdezte: „Mit peszder.kedsz itten?”. (Ami körülbelül annyit tesz: Miért gondolod, hogy symphaltiát gejeszithatsz?) Keresszegi searetarius ekkorra már a papírvágó ollóval piszkálta a körmeit, s azon mélázott, ugyan hogy került vagy két hete újságpapirosba csomagolva Csicsói nagydoctor asztalára a nevezetes „Yellow bodk”, amelyet Barclay mester nyomdájában nyomtak (28 Castle Street, Leicester Square, London): hogyan olvas Csicsói németül, s vajh miért tartja ezt a szamoizd. könyvet miág most is feltűnő helyen?

„Ez a piszkos tollú deotraetor gúnyturháival még a legszentebbet is bemázolja” — harsogta a végszót Csicsói, aki persze nem volt jó orátor (Keresszegi sem, mint tudjuk, de Csicsói aztán végképp nem). Seminiariumaiin, ha ösz- szegzésre került a sor, szerette efféle toposszal felszítani a hallgatóság érzelmeit: „Budai genösse — nem jó genösse.” Tette ezt minden különösebb I anaiógiikus metafora-rendszer nélkül, szárnyialóan szellemes bizonyítás nélkül, nélküle a cáfolás érvelnék, gnómákmak, enthümémákwaJk, ha kell, a láltsaat- enthürnómáknalk. Nem. Nietm lacafacázott az „idővel” sem, szeretett mindent úgy nevezi, ahogy kell; akár a facultas egyik korábbi vezetője, ki a revolutioner napokban .beosztottja lakásán húzta meg magát, tartva valaminő haragtól, noha rá senki sem haragudott, mivel mértékletesnek és gyávának tartották; a szemüveges dooton túlbiztosítva magát, philosophice, egyik collagája lakásán töltötte az ágyúzenés időt, majd mintegy köszönetül a napi adag kétszersültért, kecsketejért és cúkroslasikáérit, a zajos napok múltával első 'útja az aulienz798