Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok (tanulmány)
VÉKONY GÁBOR Késő népvándorláskori rovásfeliratok ROVÁSÍRÁSOK EURÓPÁBAN ÉS ÁZSIÁBAN Rovásírásról hallván, a magyar olvasó bizonyára azonnal a székely rovásírásra gondol. Ezt újabban elősegítheti az is, hogy a székely rovásírás egyik ábécéje, az ún. nikols'burgi ábéoé (bekerült az iskolai tankönyvekbe, elősegíthetik az elmúlt évtizedekben gyakori hírlapi cikkek, amelyek többnyire valótlan megfejtéseket tettek közhírré. Az idősebb nemzedék pedig még emlékezhet — könyvtárában talán el is olvashat — olyan összefoglalásokat a székely (vagy magyar) rovásírásról, mint Sebestyén Gyula vagy Németh Gyula munkái. Rovásírást azonban többfélét ismerünk. Hiszen Európában a germán rúna-írást is fára rótták eredetileg, mint azt szögletes betűi is tanúsítják. Ennek az írásnak a kialakulása, története némiképp hasonló az egyéb rovásírásokhoz, érdemes közelebbről megismerkedni vele. Ez az írás valószínűleg az i. sz. kezdete körül alakult ki, az északi etruszk-alpi ábéoé alapján, a germánsághoz tartozó markomannok köréten, a felső Rajna- és a felső Duna-vidéken. Erre látszik utalni, hogy egy, a stájerországi Negauban lelt sisakon ún. alpi írásjelekkel a következő szöveg olvasható: Harigasti teiwai, azaz „Harigast (Wotan) istennek”. A sisakfeliratot i. e. 200 körűire keltezik, vagyis a déli germán népcsoportok mér ekkor megismerkedtek az írással. Ezeknek az ismereteknek az alapján alakították ki saját írásukat, amelynek első emléke az alsó Rajna-vidéken, Vohlingenben található csészefelirat. A rúnafeliratos emlékek aztán a gótok délre vándorlása után szaporodnak el (d. sz. III. század). III. századi az Ukrajna nyugati részén, a lengyel határ közelében, a volhyniai Köveiben előkerült lándzsa, amelyen a tulajdonos neve áll (Tilarids). A IV. században az egész gót települési területen általános a rúna-ábécé használata, Romániában kiásott temetőikből egyre-másra kerülnek elő edényen, orsógombon a bekarcolt feliratok (Radu Negru, Lejjcani). A IV. században élt Wulfila (kb. 311—383), a gótok püspöke a görög ábécé alapján külön gót írást alkot Biblia-fordításához, ebbe az írásba azonban két rúna-betű is bekerül, az o és az u. Az V. századtól Európa egész területén i(legalábbds germánok által megszállt területén) mindenütt találunk rúnafeliratos emlékeket, így Magyarországon is (Óbuda-Aquincum, Szabadbattyán, Bezenye). A VIII. századtól viszont Közép-Európában már nem használják a rúna-írást, leegyszerűsödött változata ugyanakkor megjelenik a skandináv vidékeken, ahol — naptárakban — még a XVIII. századiban is megtalálható, sőt akikor a svédországi Dalarna területén még egy újabb rúna-ábécé is létrejön! Fentiekből már elképzelhető, hogy a rúna-írást sohasem kellett megfejteni, mint oly sok egykori, ránkmaradt írásrendszert. Ennyiben a germán rúna története a székely rovásíráshoz hasonlít: noha egy-egy feliratot itt is, ott is nehezen olvasunk, az egész írásrendszer ismert. Pedig a rúna szó eredeti jelentése „titok”, „varázslat” volt, ez a titok azonban igazán sohasem vált ismeretlenné. Már a korai időkben ismerünk rúna-ábécéket. Ilyen a svédor71
