Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Krasznahorkai László: Az állomáskereső (halálnovellák)

csődületről, nem is mozdult el onnan egészen addig, míg a sárral felvert mentőautó az ijedten ácsorgó, suttogva lökdösődő falubeliek sorfala között meg nem érkezett. Akkor megnyugtatásképpen azormal közölte a vezetőfülkéből kiugró két egyenruhás emberrel, hogy ő „már világosan lát”, és semmiféle ellenállást nem fog tanúsítani a későibibiekiben sem, csalk annyit kér, rádió ne legyen ott, ahová viszik, mert — mint már a városba vezető hepehupás úton zötykiölődve vánszorgó, s a szinte alkonyati homályban belül csak egyetlen csupasz égővel megvilágított autóban hajtogatta a ’kezével barátságosan a vállára nehezedő mentőonvosna'k — megértette végre, hogy a rádiózás, mint később még részletesebben is elmeséli, nem a „szabadság édességével” ajándékozta meg, hiszen — s ezt meg kell bocsássák neki — csialk „oldhatatlan magányát” és azt a kínzó érzést próbálta csillapítani általa, hogy őt „soha nem szerette senki”.

793