Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Radnóti Sándor: Megalázottak és megszomorítottak (Krasznahorkai László Sátántangó című regényéről és irodalmi környezetéről)
és minden oldalról kikezd a sátáni rend, de amely mégis, ideiglenesen ellenáll annak. „Minden valódi és nagy regény mélységesen mély melankóliája” ez, amelyről A regény elmélete beszél. Sátántangó — magyarázatra szorul a cím. A vérforraló és vérpezsdítő, erotikus ritmust imitáló párostánc valaha lázba hozta Európát. Ma, noha megőrizte érzéki töltetét, lesüllyedt kultúr jószággá vált. Az Lrimiásra váró kocsmai éjszakában újabb s újabb tangót követelnek a tangóharmoniikázó Kerekestől. A szóösszetétel első tagja más tájakra vezet. A romantikus irodalomban volt honos a sátánizmus. A német romantikában például egyre-másra találkozhatunk az ilyetén címekkel: Az ördög papírjaiból (Jean Paul), Az ördög elixir je (E. T. A. Hoffmann), Közlemények a sátán emlékirataiból (Wilhelm Hauff). Ha fölemlegetem ezt a hagyományt, akkor a ti- nyanovi értelemben, vagyis nem egyenes úton visszavezethető hagyományra gondolok. Mindenesetre a Jean Paul-i meghatározás, hogy az ördög a végesség istene, s az ebből következő kétségbeesett komolyság és komikum ki tudja milyen (úgy sejtem, elsősorban orosz) kerülőutakon átszivárgóit ebbe a regénybe. A cím is ennek a kettősségnek a jegyében fogant. A „sátáni rend” leselkedő, ugrásra kész megelevenedése az élettelennek, hogy elpusztítsa az elevent. Nem istenek gnosztifcus démoniája, nem is az emberé, hanem az ember romlására törő világé. Amikor a doktor elalszik, mintegy a felvigyázó tekintet híján a sötétség elmélyül, haj és köröm gyorsabban nő, a tárgyak föllázadnak. Amikor Estike terrorizált figyelme és készenléte ellankad, minden meglendül körülötte, eresz, házfal, ablak eliramodik, meglódul az ég. Így működnek a pókok, így az eső. így tér vissza gazdag változatokban az írói világlátás által determinálva, de nem erőszakolva, ugyanaz a motívum. Tágasságára jellemző, hogy még inverziója is lehetséges, ahol is a természeti rend (az ember által részben interiorizálva) nem feltárja, hanem elfedi a kétségbeesést. Ez a példa arra is szolgál, hogy megmutassam, milyen mesteri módon fordul át a világállapot víziója újra az empíriába, s illeszkedik a történetbe. „Egyetlen pulzussal vert ez az októberi éjszaka: szóval és képzelettel föl nem érhető rend szerint különös, furcsa ritmust dobogott a fákban, az esőben, a sárban; a homályban, a lassan vonuló sötétségben, az elmosódott árnyakban, a fáradtan működő izmokban; a csöndben, az emberi tárgyakban, a hullámzó köves út íveiben; a haj más ütemnek engedett, mint a foszló szövetek a testen; növekedés és romlás más-más irányba tart: mégis: ez az ezernyi visszhangzó dobbanás, ez a zavarosan kalimpáló éjszakai zaj látszólag közös iram eleme, hogy elfedje a kétségbeesést: a dolgok mögött konokul dolgok bukkannak fel, s a szemhatár fölött már nem függenek össze. Így egy örökre nyitva felejtett ajtó: egy soha nem nyíló zár. Egy hasadék: egy rész. A kocsmáros, miután belátta, hogy hiábavaló erőfeszítés a korhadt ajtótokban eleven helyet keresni, elhajította a riglit, s egy ékkel cserélte fel; bosszankodva visszaült suszterszékére (»A rés rés marad« — nyugodott bele végül), hogy amíg lehet, teste békéjével szegüljön szembe annak az egyre fokozódó nyugtalanságnak, amelytől meszabadulni — tudta jól — nemigen lesz képes ezután.” 8. A regény antropológiájából nem vezethető le moralitása — ez mélységének egyik forrása. E moralitásról később. Most a világrend belátásának következményeire szeretnék rámutatni. Vannak a regényben a tisztánlátásnak nagy pillanatai, amikor a véges tervek és reményék empíriája lefoszlik, s csupaszon, üresen áll a tisztánlátó előtt maga a puszta végesség. Ilyen Irimiás idézett belátása, melyből le is vonja a Kirillov óta sokszor megforgatott konzekvenciát: „Akasszuk föl magunkat... Legalább hamarabb vége. Különben teljesen mindegy. Ne akasszuk föl magunkat.” Ez azonban pillanat, melyet követ a visszamerülés a „rengeteg elintéznivalóba”, a „fontos tárgyalásokba”. Futaki egzisztenciális tisztánlátása ezzel szemben véglegesül: következménye a reménytelen, megfáradt vegetálás. A harmadik tisztánlátó, a doktor őrült voltában következetes rendszert dolgoz ki arra, hogy magát a tisztánlátást, mely az emberi rend ellen való — hiszen nem 761
