Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Fodor István: Korai történelmünk új szintézise (Magyarország története 1. 1-2. kötet)

irániakra és egy sor más népre vonatkozó adat mögül a nem történész olvasó ugyancsak nehezen hámozhatja ki annak a népnek történelmét, amelyről e könyv szól, a magyarságét. Pedig ezit nem kellene az olvasóra bízni, nem az ő feladata. A szerzőnek adatai jobb csoportosításával, összefogásával, esetenként feltevésekkel kellett volna olvasóját végigkalauzolnia ezen az időszakon legalább. Ez sajnálatosan elmaradt, helyette meg kell elégednünk egy általános s teppetörténeti-nnű vei ődés történeti leírással.

Mivel a könyv szövegében nincsenek lapalji jegyzetek, igen fontos a szerepe a könyv végén található irodalmi útmutatónak. Ez általában be is tölti a szerepét: a szerzők bemutatják a különböző elgondolások szerzőit, a tudománytörténet fontosabb állomásait, s azokat az irodalmi forrásokat, ahonnan művük megírásakor merítettek. Ez alól Bartha Antal munkája sajnálatos kivételt jelent. Irodalmi összeállításából mindezek általában nem derülnek ki, sok fontos munkát nem találunk meg, s helyüket fölöslegesen idézett művek tömkelegé foglalja el. Így a szövegben egymással szembeállított elméletek, hipotézisek nem követhetők nyomon, igen sok esetben rejtély marad, a szerző honnan merített munkájához adatokat, ötleteket. Ha a lelki- ismeretes olvasó az idézett szakirodalmat áttanulmányozza igen sok furcsaságot vehet észre. Az 1616. lapon például a magyar őshazára vonatkozó régészeti irodalom van feltüntetve, de e művek közül szinte egyben sincs szó a magyar őshaza régészeti bizonyítékairól, amelyre a szerző alapoz. Alább a Juliamus-út és Magna Hungária irodalmában — talán ennyi „személyes érdeklődés” megengedhető — meglepődve hiányolom 1973-ban írott dolgozatomat, vagy az annak eredményeit tartalmazó könyvemet,22 hiszen a szerző a 458. oldalon az elsőként általam leirt érveket hangoztatja. (Mint cikkem lektora azt már megírása után röviddel megismerte.)

A főként régészeti adatokra támaszkodó szöveg megértését nagyban elősegíthették volna az illusztrációs táblák és a térképek. Sajnos, nem segítik elő. A térképek igen elnagyoltak, pontatlanok és igen szánalmas kivitelűek (ez utóbbi nem a szerző hibája természetesen), a táblákon alig látunk a finnugorokkal kapcsolatba hozható régészeti anyagot, helyette tucatszám vannak fatjánovói, balánovói, csirkovói edények, de nincs például egyetlen turbinói fémeszköz sem. Hogyan képzelje e tárgyakat maga elé az olvasó a szöveg alapján? Vagy vájjon mit bizonyít a 112—113. táblán leközölt 43 (!) tankejevkai edény, amelyhez eddig egyetlen hasonló sem került elő a Kárpát-medencében ? Az az érzésem, e táblákat nagyon rövid idő alatt, nagyon kevés hozzáértéssel és nagyon csekély lelkiismeretességgel állították össze, pontosabban: vették át néhány, kezük ügyébe került kiadványból.

Végezetül e hosszúra nyúlt ismertetés után örömmel fejezném be a Bartha Antal dolgozatáról írottakat a tudományos irodalmunkban meghonosodott közhellyel: „A fenti hiányosságok ellenére a szerző igen kiváló művet alkotott... sitb., stb.” De nem tehetem, mert egyrészt irtózom e mindent egybemosó közhelytől, másrészt mert a szerző nem alkotott kiváló művet. Még csak jót sem. Igaz, nem volt könnyű feladata, sőt: iszonyúan nehéz feladata volt. Ez azonban nem menti fel az alól, hogy fenntartás nélkül csak a vállalkozás bátorságát dicsérhetem. Nam is a téves adatok, az önellentmondások feltűnően nagy száma rontja le elsősorban e munka értékét (ilyen hibák minden műben előfordulnak, igaz, nem ilyen mennyiségben), hanem az őstörténetünkre vonatkozó koncepció hiánya, amely nélkül pedig aligha érdemes bármely történeti összefoglalás megírásához kezdeni. A valóban nagy számú, nehezen hozzáférhető és értékelhető adatokkal a szerző láthatóan nem tudott mit kezdeni, nem tudta őket egy mederbe terelni. Ugyancsak általános hiányossága a munkának a nagyfokú túlírtság. Ügy vélem, fele ennyi terjedelem, összefogotbabb előadással több lett volna. S végül szólni kell a dolgozat nyelvezetéről is, amely döntő szempont egy ilyen népkönyvnek is szánt összefoglalásnál. A rossz szerkesztés (illetve annak hiánya) mellett a nyelvezet is roppant nehézkes, a mondatok nagyon gyakran homályosak, nyakateikertek. Különösen e tekintetben és a sok hibás adatnál éreztem, hogy a kiadó nagy hibát követett el, amikor nem adta ki e dolgozatot hozzáértő

751