Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Fodor István: Korai történelmünk új szintézise (Magyarország története 1. 1-2. kötet)

ahol a nomád népek nagyon hasonló gazdálkodása, hitvilága és állandó kapcsolataik, népvándorlásaik rendkívül hasonló anyagi és szellemi kultúrát hoztak létre óriási területeken. A régészeti kultúrák és az ősi népcsoportok valóban rendkívül bonyolult összefüggését tehát minden egyes esetben konkrétan és alaposan kell vizsgálnunk, nem pedig általános szentenciát mondani fölöttük.

Ami a finnugor népeket illeti, a helyzet éppenhogy nem reménytelen. E népek jelentős részének történelmi sorsa ugyanis úgy alakult, hogy gazdasági és kulturális fejlődésük egy bizonyos időszakban megrekedt, az évszázados, évezredes hagyományok ezért szinte változatlan formában éltek tovább. Ennek tudható be, hogy XVIII—XIX. századi obi-ugor, vagy XVI—XVII. századi cseremisz sírokban olyan ruhadíszeket, a temetkezési szokások olyan elemeit figyelhetjük meg, mint az ezer- ezerötszáz évvel korábbi temetőkben.6 így tehát e népek jól ismert késői anyagi kultúráját időben viszafelé egészen a régészeti korokig követhetjük nyomon. Az i. e. IV—III. évezredi uráli sziklarajzok egyes elemei pedig máig élnek az obi-ugor nemzetségjelekben és díszítőművészetben, s megtalálhatók az e területen előkerült újkőkori edényeken és használati tárgyakon is.7 A régészeti kultúrák tehát ezeken a területeken — éppen ahöl a mi távoli elődeink is éltek — nem problémamentesen, de igen nagy valószínűséggel kapcsolatba hozhatók valamely régi etnikummal, ha nem is kétséget kizáró biztonsággal, ahogyan a szerző ezt a régészettől és régészektől szá- monkéri. De tévedhetetlen biztonsággal szinte egyetlen korról sem alkothatunk véleményt, hiszen még a közelmúlt történetének számos kérdésében is sötétben tapogatózunk!

Más a helyzet az ősmagyarság régészeti emlékeinek kutatásában. Őseink ugyanis önálló népi életük kezdetén — mintegy 3000 évvel ezelőtt — a finnugor népek közül egyetlen kivételként áttértek a nomád állattartásra, s ezzel részeseivé váltak a hatalmas eurázsiai steppe nomád kultúrközösségének is, ahol a hasonló gazdálkodási mód és az élet minden területét átszövő intenzív kapcsolatok az anyagi műveltség nagyfokú hasonlóságát eredményezték. S ne feledjük: az említett rokonnépekkel ellentétben őseink műveltsége, gazdálkodása és társadalma a steppei szomszédokéhoz hasonlóan fejlődött. Ezért nem tudjuk ma még honfoglaló őseink tárgyi hagyatékát biztonsággal időben visszafelé követni, bár teljes kudarcról és kilátástalanság- ról itt sem beszélhetünk.

Néhány oldallal később azonban meglepetéssel tapasztaljuk, hogy az Urál-vidéki, tehát a finnugorság őseivel kapcsolatba hozható régészeti műveltségek népi azonosításának lehetőségét maga a szerző sem utasítja el ilyen mereven. Sőt — mint írja „a kora vaskori ananyinói műveltség (i. e. 9—3. század, helyesen: i. e. 8—3. sz. — F. I.) kulcshelyet tölt be az etnokulturális jegyek folyamatosságában. Az írott kútfők történeti földrajzi adatai segítségével azonosított finnugor népek fejlett vaskori műveltségében ananyinói eredetű hagyományok találhatók, ugyanakkor az i. e. 3. évezredi újfcőkori műveltségig követhetők nyomon azok a kulturális elemek, amelyek az ananyinói műveltségben még éltek”. (419.) Majd alább: „A Volga—Káma és Nyu- gat-Urál vidékének régészeti emlékei korhűen adatolják a finnugor népcsoportok gazdálkodásának, települési viszonyainak, szellemi műveltségének színvonalát és fejlődését. Betekintést engednek távoli területek népeivel létesült kapcsolataikba, és valamelyes segítséget adnak társadalmi berendezésük megismeréséhez” (423.).

Csodálkozom: mintha ezeket a sorokat egy egészen más meggyőződésű szerző vetette volna papírra! Két sorral alább azonban látom, Bartha Antalnak is szemet szúrt a kiáltó ellentmondás. Nem mulasztja el tehát a fentiekhez intő szózatát hozzátenni: „Körülhatárolt etnikai fogalmak alkalmazására a rendelkezésre álló adatok alapján nincs lehetőség, vagyis például a zűrjének, votjákok vagy az ugor magyarok elődeihez köthető emlékcsoportok meghatározására nem nyílik mód. Még a tágabb értelmű permiek, volgai-finnek és ugoroik vonatkozásában sem biztat sikerrel a régészeti emlékek etnikai csoportosítása”. Dehát miből tudunk akkor visszafele következtetni, ha nem ismerjük a népek késői (középkori) hagyatékát? Kikről szólnak a szerző által említett írott források. Csak nem az „uráli” vagy „finnugor” nyelvcsalád

745