Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Fodor István: Korai történelmünk új szintézise (Magyarország története 1. 1-2. kötet)
FODOR ISTVÁN Korai történelmünk új szintézise MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE I. 1—2. KÖTET. ELŐZMÉNYEK ÉS MAGYAR TÖRTÉNET 1242-IG. SZERK. SZÉKELY GYÖRGY ÉS BARTHA ANTAL. Pedagógusok, diákok, kutatók, s természetesen a történelmet kedvelők széles tábora várta évek óta türelmetlenül a menet közben húszkötetessé terebélyesedett „Tízkötetes” első kötetét, amely a nyolcadik, hatodik és ötödik után az elmúlt év végére a könyvesboltokba került. E várakozás egyrészt nyilvánvalóan a korai történelmünk iránti, az utóbbi időben örvendetesen megélénkült érdeklődésből fakad, másrészt pedig abból a körülményből, hogy a számos tudományterületen közzétett részlettanulmányok mérvadó eredményei még a szakemberek számára ás nehezen áttekinthetők. Az olvasók tekintélyes része tehát összegzést és értékelést várt a könyvtől. A munka készülésének folyamatát ismerők főként azért várták évek óta egyre fogyó türelemmel a kötetet, mert annak egyes tanulmányai már a 70-es évek elején készen álltak, ekkoriban került sor szakmai megvitatásukra is. Az eredmények egy része különböző tanulmányokban, könyvekben már napvilágot látott, más részük „szájhagyomány útján” terjedt, a teljes művek azonban nem voltak hozzáférhetőek. Nagy kára a tudománynak ez az elvesztegetett jó évtized, mert a szerzők a legújabb részeredményeket nem, vagy csupán rövid utalás formájában dolgozhatták bele a kéziratba. Az előszóban a szerkesztők hangsúlyozzák, hogy ,^a szerzők egyéniségüknek és tudományos meggyőződésüknek megfelelően fejtették ki tapasztalataikat a problematikus korszakokról.” (14.) A szerzői szabadság ilyen szellemű tiszteletben tartása már csak azért is helyénvaló volt, mert az egyes korszakok megírására a legnevesebb szakembereket kérték fel. Az előszó azt is tudtára adja az olvasónak, hogy a kötet kéziratait nem a szokásos módon lektoráltatták, hanem „minden egyes kéziratot a témában érdekelt szakértők széles köre vitatott meg.” (15.) Ezzel a szerkesztői felfogással magam nem tudok egyezni. Ügy vélem, még a legkiválóbb szakemberek részvételével rendezett vita sem teszi teljesen feleslegessé a felelős szaklektor munkáját, amire az alábbiakban majd egy-egy konkrét kérdés kapcsán hozok fel példákat. A történeti földrajzi tényezőket ismertető I. fejezet Somogyi Sándor munkája. E fejezet fontosságát aligha kell hangsúlyoznunk, hiszen a földrajzi környezet, az éghajlat jelentős változása az emberiség történetében nem egyszer vált történelemformáló tényezővé. A közérthetően megírt dolgozatnak csupán egyetlen pontjához fűznék megjegyzést. A mi távoli őseink életében is fontos szerepet játszó éghajlattörténetről a 44. lapon többek között ezt olvashatjuk: .... „i. e. 3000 körül nagy hőmérséklet-csökkenés következett be. Később, i. e. 2000-től a hőmérséklet emelkedett valamivel, amire azután 1500-tól újabb lehűlés következett.” Ezzel szemben más vélemények szerint az i. e. II. évezred második felében az éghajlat éppenhogy melegebbé és szárazabbá vált, amit a régészeti leletek kézzelfoghatóan igazolnak. A déli állattartó népek ekkor északabbra vándorolnak.1 Nem lévén e szakterületen járatos, nem akarok a tudós szerzőnek ellentmondani, de talán éppen a későbbi történeti fejezetekre való tekintettel e második véleménynek is helyet kellett volna adni, még ha cáfolat formájában is. A Kárpát-medence honfoglalás előtti és honfoglaláskori természeti viszonyainak közérthetően megírt, színvonalas ismertetését olvasva csupán azon bosszankodha741
