Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Tandori Dezső: A levél címzettje ismeretlen (próza)
rülbalül egy hete moy, jav., most Nérnó parikján vágtam keresztül a Pestre közlekedő buszhoz) (teljesen mindegy, hogyan fejezem ki magam), egyelőre befejezem a mondatot. Szpéró épségét azután, First Ladynlk hét-nyolc hónapos koráiban, én veszélyeztettem a — hogyan mondhatnám így: közismert! köztudott! — rálépésseíl. Miért mondanám el Icsiiosi idekerülés'történetét itt, ismertető céllal? Többről v,an szó,-és talán így: „Azelőtt nagyon erősen dolgozott bennem a vágy, hogy tökéleteset kell írni. Ez a fajta igény nagyon sok mindent elriaszt és kizár. Pont azokat, amik egyre többet jelentenek ma már az én számomra ... Az írásnak van egy része, amit én írok, és egy másik, .ami íródik: engem ez érdekel igazából.” Engem ez a rész sem érdekel igazából. Az érdeket, amit megtudok magamról; persze Pilinszky nemsokára épp ugyanezt mondja: „... valamiképpen féli éljük csak ...”, jav., ./'élig élünk csak, fé- lig-meddig éljük csalk át azt, ami történik ívelünk ... Írni számomra nem más, mint megemészteni az életet, fölismerni, mi is történt velem és körülöttem . ..” Kar.afiáth Böbe, legkisebb verebünk, laki, írom, 1983 kora nyarán került ide, hogyan jött? Telefonhívás formájában. Másikunk beszélt a tetőikkel, s kiderült: nem megy a madár megetetése. Másikunk utánam telefonált, én épp a szintetizátor vételével voltam eifoglav., jav., elfoglalva. Aki szintetizátort vesz, ne hagyjon éhen halni madarat, ha meg is mentheti. Kértük Karafiáthékat, szóljanak ide, ha nem megy a táplálás. Végül, ide-oda telefonokkal, a Pilinszky egykori utcájában lakó Karafiáth-srácofc örömmel elhozták (Böbét. Ez a fordítottja volt a Pipi Néni^es etnek. Böbe nem lett igazán szelíd, mégis, másfél év múltán is .azt mondom: napról napra szeládülgethet. Rájár Szpéró kálijára. Ott lóg, hassal a First Lady felé, még pattognak is egymásnak csőrükkel. Ez nagy dolog. Nem lehet tudni, meddig jutunk még. Böbe ugyanazon a szőnyegen nőtt fel, mint Nérnó, mint Samu, Tűd; de most már, mint írtam, nem eresztünk össze soha ikét madarat. Talán Böbe és Szpéró lesz az első ilyen páros. (Mindkétten tojók, nem „ilyesmiről” van szó tehát.) Böbe csaknem azonnal elröppen a kezemről, Másikunk kezén, írom, egy pillanatig sem marad meg. Ez „rekord”. A többiekkel mind vádtógazdaságban vagyunk. Böbe az én dolgom, így, és nagyon kell igyekeznem. Ha valaki megkérdez, látok-e közvetlen feladatot magam előtt: felelhetném ezt is: meglátni, meddig jut Böbe. Ezt „látom”. Mennyivel egyszerűbb lenne, persze, azt felelni: „hát Pipi Néni mit lát maga előtt?” De ha légy kicsit tovább lépünk (és itt figyelmen kívül kell hagyni, írom, a „hányat lép a veréb egy évben”-féile mondások szintjét, és nemcsak nálunk élő cinke, poszáta, zöldike és papagáj miatt), ha tovább tekintek, mi történik azzal, hogy Böbét „feljebb nevelem”? Szpéró utódlása? (öt év van köztük.) Ilyen szembeállítások csak az emberi világban képzelhetők el. Itt nálunk érdek nélküliség uralkodik. Nem „valamire”, nem „valami ellen” nevelem, iés nem is „nevelem”. Ez merőben más. A doktor, írom, jön „valami merőben más”-sal. A levelékről van szó. Kis éhségben maradnak a madaraik mögött a leveleik, holott a kompozíció részei, 'ás fel fog billenni iaz egész. Egy pohár kidöntött kávét törölgetünJk a konyhaasztalon. Emlékszel, doktor, mondom dr. Oemoetoernek, milyen felhőtlenül ébredtünk egykor hajraalonía? Kijöttünk a konyhába, eltörfölgettünk ezlt-azt, magnóra felvettük a rigók hangját... ez volt még 1976-ban is, mondja ő. A leveleket el tudjuk intézni jól, nyugtatom; a nyugtatom nincs meg, mondja ő, épp ez az. A doktor felesége eldugta a nyugtatót; kiderül, hogy ez valami palack-féle. Sajnos, nem szóllhatók ilyen ügyeitekbe, szomorítom el barátomat. Ezzel együtt, jóleső, hogy beszélünk a 691
