Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Tandori Dezső: A levél címzettje ismeretlen (próza)

doktor, annak jegyiében képzelhető, hogy „ennek a szónak . . (a válasz szóról van szó!) „osialk igen szűk tartományiban van értelme . . . Az életre mi a megoldás, teszi, jav., megoldás”, teszi fel mindjárt a kérdést, Pilinszky szavaival, a doktor. Irtuké, jav., írtuk-e . . . írtuk, mondom én, aki előbbre látok; túl a belátható határon, ameddig, mint Pilinszky mondja, opitimiista vagy pesz- szimista lehet az ember; írásunk végén ez összejön, mondom a doktornak. Mindig jó, ha már másolásról van szó! Ez a válasz! Elküldünk valakinek ajándékba egy kis Tho. Bernhard és H. C. Artmiann kötetet; magúinknak is latoljuk. De tovább, mondja ő, hogy ne mondjam! Íme: „Az életet végig kell élni, mi van azon megoldás?” Milyen furcsa lesz ,hogy majd visszaszomorodunk, barátom, mondom a doktornak. Elnézést, mondja ő, de Sapárónlak te épp ezt mondtad, és nem vidáman: hogy ilyesmivel éli ő végig az életet? (Vagy: „le...”) Hogy a körmöm piszkálod, igen, a fém szkláb, jav., székláb körül bolygasz, bogarászol a szőnyegen. Hasaltam mellette a szőnyegenj., jav., a szőnyegen . . . ezzel megy el az élet, mesélem a doktornak, ezt kérdeztem Szpérótól. Mivel menne el, perszem, jav., persze, kérdeztem aztán magamtól. Mivel én most mennél el (miivel menne el), találjunk valami Nyugvó Pontot, javasolja a doktor. Fel is ír néhány receptet:

Déry Tibornak. Ez a recdp., jav., receptek ajánlása. Egyáltalán nem arról van szó tehát, mint az ERNYÖKÉPSZŰRÖ ÁLLOMÁS felszólításán, tamely még 3000,— Ft-ig terjiedhető pénzlbársággial vialó súj'thatást is ikiláltáslba helyez, ha a felszólított dr. T. D. i(apád!) sz. 1895 (és tl979) nem megy el az 1983. V. 26-os bélyegzőt viselő lap felszólítására ((szóismétlés, figyelmeztetem a doktort; ez már az ismételt felszólítás volt, mondja ő) a tüdejét ímegszűretni. „Vol'tak-e”, olvassa a doktor, „az utóbbi Ikét éviben legalább három hónapon keresztül tartó hörghurutos panaszai: KÖHÖGÉS — KÖPET — FULLADÁS?” Egyáltalán nem erről van szó, mondja. Ne felejted el, hogy nekem mit mondtak, figyelmeztetem, ahogy a Petbényi közbe, négy és fél év után elzarándokoltam, zsebemben, védekező eszközül, e félszólítássai is: „Mily lassan ért ide...!”, és ezzel el volt intézve, megszűrtek, eljöhettem, sütött enyhén a nap, felmentem a Martinovics hegyre. Végignéztem a taposófüves terepet, teliszedtem két szatyrot, lenéztem a városra. Jó volt. Látod, ez ilyen egyszerű, mondta a doktor.

„Enni, imádkozni, beszélgetni, bevásárolni, írni: valahogy kezdenek közel állni egymáshoz . ..” Másfelé viszi el az egészet, ha ehhez hozzátesszük, kérdezi távozóban á doktor, hogy „ernyőklépszűrődzködni, taposóffüve't szedni...?” Ezek nem illenek a Nagy Jellegek közé, mondom.

Köröm bőrét rágni, szőnyegen ennivalót keresni, szék fémlábában néződz- ködni: ezek a nagy lényegek közé tartoznak, írom, a nagy jellegek közé. Egy

688