Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Dalos Margit: Provincia (elbeszélés)

Leheletszalagjaitok némán tekeregtek tovább.

Az aranypalástos pap mögött a régi ajtó zárva van, a műemlék templomhoz nincs átjárás. S a külső ajtón is ott a fakóra szívott, gyűröttre ázott gépelt papír: Szertartás alatt, előtt és után a műemlék templom nem tekinthető meg. Az aranypalástos kezébe dárdák kellenének, fejére leereszthető sisakrostély, s nehéz vértben állva védhatné a tornyot. (Vagy Szent László idejében még könnyű lovasság volt? Gyors helyváltoztatásra képes könnyű lovasság. Akkor az aranypalástos inkább keresztes vitéz; egy szent jelvény alatt holttesteken, kolerán, pestisen átvágtató lovas, palástja, sisakja, bőre megtelve a lemoshatatlan szagokkal. Győzelemről énekeljen .Napkelet és Napnyugat!)

KRISZTUS KENYÉR, bor színében úr s király a föld felett,

FORRASSZ EGGYÉ békességben minden népet s nemzetet. KRISZTUS-KENYÉR. Drachosch néni árulta a Szent János kenyeret. A boltjába lépcsőkön kellett lemenni. Nem, nem holt volt az, nem is neveztétek sohasem boltnak. Csak annyit mondtatok, hogy megyünk a Drachosch nénihez, vagy a Drachosch néninél vettük. A Drachosoh néni nemcsak magát a nénit jelentette, hanem a torma, répa, krumplicsíra és zelierszagú félpdnce helyiséget, melybe az utcáról lehetett lemenni. S az lurbcai fények után sokáig csak karikák úsztak a szemed előtt, s Draahosah néni hangja miinidiig előbb ért a füledig, minthogy őt magát megláttad volna. Úgy gondoltátok, ihogy Drachosch néni itt is alszik, s te ibiztos voltál benne, hogy a sarokban a kis vaskályhán esténként főz magának, egyszer láttad, hogy sötétedés után a barna faajtó már zárva volt, s tudtad, hogy a kályháján sszeggyét főz, néha óvatosan kóstolgatja.

Forr a sszeggyé békességben. (Borsó van benne, meg krumpli, a szép, piros répákból is néhány, s a végén a kis füles kosárból egy-fcét szem ropogós cseresznyét szór Ibele.)

Kicsi volt a néni és fekete rajta minden, a sokránoú szoknyájának is pince szaga volt, s minden .halottak napján két koszorút dobott a Dunába, mert a két felnőtt fia egyszer a viharban halászás közben odaveszett. Ö árulhatja a Krisztus-kenyeret. S sokáig készültél rá, hogy egyszer a Szent János kenyér helyett azt fogsz kérni, vagy inkább anyádat beszéled rá, hogy ezt tegye, de akkor már kissé gyanakvó voltál, s nem bíztál a felnőttek jóhiszeműségéiben. Így sohase vásároltál Krisztus-kenyeret.

Az indulónak átmenetileg vége, a kántor csak magáiban orgonái, gyerekkorodban ilyenkor azt hitted, hogy a futamokat éppen iákkor találja ki, s a billentyűkön csak úgy találomra lépegetnek az uj.jai, de később megtanultad, hogy ez rendszerint Telemann, Baoh, Vagy Buxtehude.

Ez most húsyét, és majd jön a nyár, s ha mediterránosra fordul a nap, s a fennsík a hátát fordítja az égető nyárnak, éjszakánként gregoriánt lehet hallani, nem a középkori kateidrálisok hideg leheietű, magabiztos, száztorkú zenéjét, .hanem árva, egy torokból szóló pregregoriánt, a birodalom szélére szoruló magányos hit imádatát. Mert a bezárt ajtók mögött Ott a római sírkő a keresztény jelvénnyel. S te sem tudod, hogy miért, de biztos vagy benne, hogy itt nyugszik valahol Valliarunus, Dagorix fia. Nevének betűképét kilopod a pince- kőtár sűrű dohszagáíból, s a tómenti rétek párás fuvalmában megszellőzteted. A koponyája már finomra cizellált, s mint egy kallódó osontgyöngy fekszik a mélyben egy tekergő szárú réti iszalag vagy ezerjótfű gyökerére fűzve. Val- launus, aki szép volt (és római katona volt. Római katona volt, míg a tó föfi76