Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Fodor András: Pék Pálról (szerzői estjén)

sehol a magány foglyai, — szűkmarkú öröm kútjaiba tudnám az eget hordani, és akárhova eltalálnék a fénybe döntve arcomat, mint a madár, túlélve szinte halálomat-----------H

a jól megnézzük, nem kevés az, mely felé Pék Pál drámai önkeresése feszül: maga a mindent befoglaló ég, a nem „fényüres” mennybolt, jeges űrbe mentve is az álmodott egész, a „hosszú-árnyú fák” égő virradata, a „teleink árkából” fölszárnyaló Nap; — a teljesség tehát, mely az 6 jelrendszerében itt a földön is a „körbeért világ”-ot jelenti. így derül ki egyik legszebb verse záradékából, a Széljárt utánam utolsó hét sorából:

Hisz oldva végre mind a súly,

s kitárva sorsom .. .1 Teljes égbolt forog, bozsog bent, titka sincs —

S hol egykor minden körbeért már, a fénybe feszül majd egy fűszál, s hajlithatatlan bátorít.

Sajátosképpen, a szerelem sokjelentésű szépsége is éggel, fűvel, körbejárt világ gal fejeződik ki nála:

Hetedhét magányom, időzített álmom, pipacsok aknái fölrobbantott nyárban;

sétáló záporom, fű-tajtékos mező,

világba-szökésem,

ahol

körbejártam.

Ha stilárisan vizsgáljuk Pék Pál kifejezésmódját, ugyancsak a belső feszültség pólusok közt felszikrázó éles képeit, a ritmus lüktető nyughatatlanságát tapasztaljuk. Az olykor József Attilára, vagy Pilimszkyre emlékeztető formálás sokkal inkább ösztönös ráhangolódásból, mint tudatos utánzásból ered. Én legalább a kevéssel sokat mondás, tömör szerkesztés egyéni erejét érzem ezekben az expresszív sorokban:

víz és szél beszéde; szekfű, szénaillat s napba-vont ekéink roppant csikorgása.

Egyébként a költészetben mindig érvényben volt a stiláris megfelelések stafétája. Ha Pilinszky folytathatta Komjáthy Jenőt s a kései József Attilát, miért ne folytathatnánk mi is őt. Ám a közkincsből sem tud akárki pár sort úgy magához idomítani, mint Pék Pál az Egytestbe forrad című vers végén:

Hát milyen kések metélik arcunk napra-nap,

ha annyit érsz, amennyit érek...?!

Vetkeznél csontig, nincs tovább —

Holtig hallod a márványtestek iszonyú-szép karambolét.

659