Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Kiss Ferenc: A homo aestheticus és a korfeladatok (tanulmány)
hez való viszony valóságosabb összefüggései ennek az életműnek, mint a növényi öncélúságot negatívumokból levezető magyarázatok összefüggései. Mindezekkel együtt, Kosztolányi elkülönül a kor rtörvénykereső és őrködő írástudóitól. A magyar költészet olyan lehetőségének szerzett igazolást, mely Csokonaiban már felvillant, elemekben másaknál is, de a mostoha viszonyok közt Weöres Sándorig soha ki nem bontakozhatott. A kiegyezés után uralomba kerülő magyarság romlástüneteivel szemben, aztán az infernális évek diszciplínáival szemben ez a csodára hangolt tehetség óvta magában legkövetkezetesebben a gyermeki szabadság szomját és képességeit: a nem dresszírozott, igába nem fogható szellem érdekeit. Talán azért sikerült ez, mert megbékélt a gondolattal, hogy a világ csak így, virtuálisan birtokolható. Ezt a megbékélést — József Attila nyomán — a küzdelmektől irtózó érzékenységgel magyarázhatjuk, de ha fogantatását nézzük, nagy történelmi kényszereit is beláthatjuk. A vers, melyben először adja itudtul, hogy ő „fáradt nihilista”, a Sakkoztunk egyszer három nagydiákok., közvetlenül a világháború után született, a bukás állapotában, s ekkoriban több verset is írt, melyek valami nagy kifosztatásról beszélnek. Hogy a költő szavát nem veri már vissza a Kárpát és az Adria: a nemzet katasztrofális helyzete, ennek döbbeneté ezekben a versekben más nagy veszteségekkel szövődik össze. A lélek és a valóság, az evilági és az égi ekkor fordulnak szembe egymással végérvényesen; a szűk határak a lélek határai is lettek, az élet vég essége is tudatosult bennük: „Csak ő kellett, a koldusi jövendő, mert azt hittük, az élet, mint a tenger, bejárhatatlan, nem lesz soha vége ... De én a tengerek végére értem, vitorlámat fordítom újra vissza, s most megpihen e régi, téli éjben szegény lelkem, a fáradt nihilista.” A nihilizmus ebben az összefüggésben épp a kifosztatás miatti gyötrelmek réve, pihenést remél tőle a költő. Később az új hitek ellen óvja általa magát új vereségektől, olyan következetesen, mintha tudná, ami a világháborúval és Trianon után kezdődött, olyan hosszú valami, mint a siralamvolgy. Ebben a nihilizmusban a fiatalkori eszmények lehetetlenné válásának tudata vonta meg a határt a mű és az alkotó körül, hogy amit magában értéknek hitt, zavartalanul tárgyiasulhasson. Ez természetén is kiütközött: szomorú nihilizmus ez, az embert betölteni, a világot igazgatni tudó nagy rendszerek hiánya sajog benne, s csak akkor dacos, akkor fölényes, ha gáncsok érik, ha a világ virtuális birtoklásának humánus értelmét valaki kétségbevonja. Vitafelei ilyen éllel bírálták, s ő ezekkel szemben érvelt, így elfedte, hogy személyessé hasonított gondolatai mennyire közel állnak a kor jobbjainak szemléletéhez. A virtuális birtoklás ugyanis — melynek létjogát védte — nemcsak kiküzdött pozíció, visszahat magára iaz emberre is. Derűre, békére, játékra, különleges figyelemre képesít. Kosztolányi titokra hangolt borzongásait, hallucinációít ez a derűs figyelem érleli olyan érzékenységgé, mely állandó meglepetések forrásaként érzékeli a világot, fürkészni érdemes talánnyá avatja a rejtélyt, s végül a halál, a semmi is ettől lesz fájdalmasan jelentőssé, mert előterében a létezés csodája történik. Az a nagy vendégség, melyről a Hajnali részegség tanúskodik. így válik a homo aesthe- ticus derűje a világgal való termékeny viszony emberi alapjává, s a sokat emlegetett semmit a maga határai közé szorító hatalommá. Azt hiszem, törvényszerű, hogy napjainkban növekszik e hatalom tekintélye. Napjainkban, amikor a világmagyarázó, társadalomirányító elméletek önbizalma meggyöngült, az író direkt politizálásának feltételei pedig megszigorodtak. József Attila még teljes meggyőződéssel hirdethette, hogy „társadalmunkra szabatos sza646
