Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Király Péter: Barokk zene régi hangszerekkel - Párhuzamos beszélgetés Jaap Schröderrel és Székely Andrással
Mindemellett, bármilyen furcsa, segítenek a képzőművészeti ábrázolások is. Az például, hogy megmutatják, miképpen tartották a hegedűt, a vonót stb. A másik alapvető különbség a régi zene régimódi, korhű, vagy másként mondva historikus megszólaltatása és a mai között, a hangszerekben rejlik. Mert akár tudjuk, akár nem, akár hisszük, akár nem, a hangszerek maguk is megváltoztak. Ha egy fuvolára nézünk, amelyik 1700-ban készült és egy olyanra, amelyik ma, akkor feltűnően nagy különbségeket látunk. A régi fából van, a mai fémből; az 1700 körűim egy billentyű van, a main nagyon sok; az már csak behatóbb vizsgálat után derül ki, hogy a régi fuvola fejrésze, vagyis ahol fújják, belül hengeres, míg ahol a lyukak vannak, az enyhén kúpos, a vége felé keskeny ed ik. A mainál ez pont fordított, aminek következtében hangja egészen más. Hasonló a helyzet a többi hangszerrel is. Van ezenkívül egy további fontos dolog. Egy triószonátát ma ugyanannyian szólaltatnak meg, miint a maga korában. Két hegedű, vagy oboa, vagy fuvola, hozzájuk egy gordonka, vagy fagott és egy csembaló, vagy orgona. Négy ember az négy ember. De egy zenekar ma általában egészen más létszámú, mint a barokk korban. A Berlini Filharmonikusak Karajan vezényletével szoktak Händel concertókat játszani — vogy mondjuk inkább, az én fiatalabb éveimben játszottak — 12—14 első hegedűvel, 10—12 második hegedűvel, 8—10 gordonkával, 6 nagybőgővel. A barokk korban is voltak nagy zenekarok. Ha volt öt elsőhegedű, az egy nagy zenekar volt. De azokban az együttesekben például, amelyeket Bach vezetett, ha volt három elsőhegedű és két második, s hozzájuk egy brácsa és két cselló, akkor az már egy nagyon jó zenekar volt. A régi hangszer természetesen egészen másfajta játéktechnikát igényel. Hisz ha valaki egy barokk állapotú hegedűn mai technikával kezd el játszani, akkor az kezében leginkább csak fütyülni, sípolni fog, mindent ad, csak szép hangot nem. Meg kell tanulni egészen máshogy játszani. Mi a különbség a barokk és a mai állapotú hegedű között? J. S.: A barokk hegedű hangjában sok-sok a rezonancia. Szeretünk rajta üres húrokon játszani, mert a hang sokáig tart. De a rezonancia azt is jelenti, hogy a hangszernek önmagában ellazultalak kell lennie. Az általános tendencia azonban azt mutatja, hogy a zenében egyre több a feszültség. Ezt látjuk, ha összevetjük a régi hegedűt, a régi vonót a modernnel, a régi, mélyebb hangolást a mai 440 Hz. körülivel. Épp ezért, a 18. század vége felé az emberek úgy érezték, hogy a régi hegedűjükkel már nem tudnak Beethovent játszani, valamit tenniük kell. Megkérték hát a hegedűkészítőket, hogy változtassák meg a régi hangszereket. Nem lényegében — vagyis a készítő munkája, művészi koncepciója megmaradt — de néhány részletében, hogy megnőjön a hangszer hangjának ereje. Megváltoztatták a nyakat, mert ha a nyak más szögben találkozik a hegedűtesttel, akkor megnő a húrok feszültsége, s megváltozik a hangzás. Ezenkívül van a hegedűben belül a fedőlaphoz enyvezve egy darab fa, az ún. gerenda. Ezt is kicserélték, hogy megfogja a vibrációkat és szétterjessze az egész hangszerre. Mert mennél nagyobb ez a darab fa, annál jobban rezonál a hangszer a súlyos rezgésekre. Ez volt a módja, hogy megnöveljék a hangszer erejét. SZ. A.: Erre bárki megkérdezhetné: a híres Stradivari-hangszerek ezek szerint nem is olyanok voltak, mint ma? Ezek már nem eredetiek? Nos, azóta, amióta mesterük megcsinálta, egyszer-kétszer-háromszor átépítették őket, annak érdékében, hogy a nagyobb koncerttermekben hangosabban szóljanak. J. S.: Egy mai Stradivari már tényleg nem az eredeti hangszer. Mindenféle részletében különbözik az eredetitől. Valóban eredeti hangszer nagyon ritka, mivel a régi hangszerek legjobbjait állandóan használták, s többnyire éppen a legjobb játé632
