Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Beke László: Szégyenfoltok az Őszi almanach lapjain (esszé)

súlyt. Nem tudjuk, miért kell az egyik szereplőnek a sötétben olvasnia, miért kell két férfinak egymásit borotválnia stb. Általában párosával látjuk megjelenni a szereplőket — a „mindenki mindenkivel” logikája szerint —, s igen gyakori, hogy a párok szokatlanul közelről beszélnek bele egymás arcába, mindez a feszültséget fokozza közöttük egészen a veszekedésig vagy tettlegességig — bennünk pedig a bizonytalan viszolygást. Nem véletlen, hogy az egyiik ritka jelenet, melyben minden szereplő együtt van, egy csúnya verekedés, kegyetlenül groteszk nézőpontból — egy üvegpadlón keresztül, alulról — fényképezve. A film végére is összeáll egy hasonló tabló, az esküvőt vacsora jelenete, mely az anya és a fiú táncával, a volt szeretők szemérmetlen egymást-fényképezésével legalább olyan gusztustalan együttlét, mint az előző.

Tarr Béla filmje nem „igazi” pszeudo. Nem aknázza ki a pszeudo többértelműségének lehetőségeit a maguk korlátlan megfoghatatlanságában. Csak effektusokat hasznosít a pszeudóból, hogy fokozni tudja a szereplők és a nézők zavarát. Viszont idegtépőén következetes annyiban, hogy miután szabadjára engedte a kedélyeket, kíméletlenül végig is hajszolja szereplőit várható vesszőfutásuk pályáján. Annak rendje-módja szerint befejezi filmjét, a tolvaj tanárt elviszik a rendőrök, a fiú férjhez megy az ápolónőhöz, az ex-szerető számítása bevált, mert a háziasszony bizalmát elnyerve, ő is birtokon belül maradt stb. Természetesen ezzel a „megoldással” nem oldódott meg semmi, az üvegpadlójú, kamerákkal figyelt laboratóriumban nyilvánvalóan tovább folytatódik az élveboncolás. Nem „igazi” pszeudo az őszi almanach, hiszen akkor szabadon ugrálna jelentésrétegről jelentésrétegre a néző fantáziája. „Hamis pszeudo” lenne tehát? Hamisságok hamissága? A néző most már végképp összekeveredik és kínjában most sem tehet mást, mint — szégyenkezik.

630