Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Parancs Jánossal

valamiben érték van, az előbb-utóbb párbeszédre kényszeríti az embert. Arra kényszeríti, hogy a .kihívásra válaszoljon Valamilyen módon ... Az is köztudott, bogy minden megértésünk, minden értelmezésiünk, tulajdonképpen félreértésen alapul. De mind a kettő a lényegre vonatkozik, tehát amit félreérték, az is a lényegre vonatkozik. És ez nagyon fontos. Mert én is ugyanarról a lényegről akaróik beszélni. S ha az előbb említett nagyságok igényével és alázatával próbáljuk tenni mindezt, akikor nem lehet baj.

— Szerinted, mi a költészet szerepe?

— Nézd, olyan korban élünk, amikor a költészet már a kutyát se '.érdekli. Emlékszem, amikor a kiadóhoz kerültem, egy első kötetes költőt kétezer példányban adtunk ki, aztán a következő köteteket majdnem mindig többen. Ma pedig fcilencszáz példányban adjuk ki az első köteteket, de vannak még ennél kisehb példán y szám ok is. Szóval, elég riasztó a költészet helyzete, de azt hiszem, nem ilyen haszon elvűén kell gondolkoznunk. Mert bizonyos dolgokat akikor is ki kell mondani, meg kell fogalmazni, ha a kutya se (érdeklődik iránta. Azt hiszem, a költészet élni segít, önismeretre nevel, és arra késztet, hogy az ember önáltatás nélkül szembenéz zen olyan dolgaikkal, amikre előbb-utóbb úgyis rákényszerül, vagy rákényszerítik. Tehát erőt és reményt ád.

— A költő vajon mennyire lehet politikus?

— Erre általánosságban nem tudok válaszolni. Amit én gondolok erről, az csak saját magamra vonatkozik. Én a politikáihoz abszolúte nem tértek. Sem a napi politikáihoz, sem a hosszabb távú politikához. A szemléleti megközelítés miatt. A politika ugyanis szükségszerűen társadalmi lényként kezeli az embert. 'Engem viszont költőként mindig az egyess ember érdekel. Még akkor is, ha harmincezer emberről van szó ... Az egyes ember foglalkoztat, az aki retteg a haláltól, akinek külön vágyai vannak, szerelmes, (ellentmondások között él, 'boldog, vagy boldogtalan . . . Ha mégis politikai dolgokat érintek a verseimben, tulajdonképpen akkor is emberi vágyakat próbálóik megfogalmazni, illetve etikai, morális kérdéseket igyekszek fölvetni. Ezek a versek Szerintem nem tartoznak a politikai költészethez.

Manapság is divat közéleti költészetről beszélni, de szerintem, úgynevezett közéleti költészet laz elmúlt húsz év Óta igazán nincsen nálunk. Régen persze volt, de ahhoz „.szerencsés” korszaknak kellett lenni. (Petőfi korában, Vagy József Attila koráiban, vagy az ötvenes évek vége felé, amikor Benjamin László írt ilyesféle önvizsgálat! verseket, lehetett közéleti költészetről beszélni, de most, úgy látszik olyan korban élünk, amikor ilyen jellegű költészetre nincs igény, nincs lehetőség. Nem azért, mert a költő nem akarja elmondani ezeket a dolgokat, problémákat, inkább azt hiszem, arról lehet szó, (hogy most nincs húzása a közéleti költészetnek.

— Amikor nem vagy a kiadóban, hogyan telik el egy napod?

— Lusta ember vagyak, úgyhogy elég későn kelek. Kilenc, fél tíz felé gatyába rázom magam, s tulajdonképpen ugyanazt csinálom, amit a kiadóiban, csak intenzívebben. Itthon jobban oda tudok figyelni az olvasnivalóra. Lektori jelentéseket írok, délután olvasgatok egy keveset, .aztán sétálok, és este ugyanezt csinálom. Általában éjfélkor kerülök ágyba.