Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Parancs Jánossal
— Elégedett embernek, tartod magad? Paranas elmosolyodik, megigazítja szemüvegét, és visszakérdez: — Nem tudom, milyen értelemben (kérdezed ... — Minden tekintetben .., Cigarettára gyújt, mélyen leszívja a füstöt, majd ő is hátradől a fotelben. — Azt hiszem, igen. Azzal foglalkozhatom, amit mindig is szerettem volna: kiadóban dolgozni. Emlékszem, még a hatvanas éveik elején Párizsban, Kormos Pistával arról beszélgettünk, hogy ez a munka nékem tetszene. Ezt szívesen csinálnám. Amikor hazakerültem, hosszú ideig kénytelen voltam egy múzeumban dolgozni, amit halálosan untam, mert semmittevéssel telt az időm nagy része .. . S végre, 1975-ben a Magvető Kiadóhoz kerültem, és azóta azt csinálom, amit szeretek. — A gyerekkorról mi jut eszedbe? Állítólag az ember egész életének fő meghatározója a gyerekkor. Neked milyen volt a gyerekkorod? — Négy téves koromtól Biatorbágyon (éltem, pontosabban Bián, mert csak ötvenhat után egyesítették a két falut. Apám uradalmi cseléd volt anyámmal együtt, később pedig gyári munkás. 1943-ban kezdtem el iskolába járni, tehát valamit még láttam a háborúból... A háború látványa sokmindent meghatároz az ember életében. Nagyon fontos volt a gyerekkoromban az anyai nagyapám (az apai nagyapám még az 'első ;világháborúban meghalt), .aki uradalmi cseléd volt egy tanyán, amit Riohárdnak (hívtak. Persze, mi úgy ejtettük, hogy „Rikhárd”. Ha jól tudom, most a bicskei tsz-hez tartozik, persze iaz épületeket már régen lebontották. Nos, a nagyapámhoz minden nyáron eljártam ... Ott valóban jól éreztem magam ... Tehenet legeltettem, fát vágtam, füvet kaszáltam. És ez (az öregúr, hosszú, ösztövér ember, úgy ltudott káromkodni, hogy másfél óráig nem ismételte magáit. A háború alatt is, és utána is sokat éheztünk. A ti korosztályotok bizonyára nem ismeri már a melaszt, a kukoricalisztet, a prészát. Anyáim nemegyszer cukorrépával töltött réteseket sütött az ünnepeikre ... Emlékszem, hetvenötben lent voltam Sziglágeten, Nagy Laci is lent volt akkor. Egyik délben megjelent az (asztalunknál, és (elém tett valamit. „Na, Parancs, mi ez?” — kérdezte. Napraforgóolaj-pogácsa — válaszoltam. Döbbenten nézett rám. Mondtam neki, öregem, én is éltem már a háború alatt, eleget zabáltam belőle.. A másik dolog, ami talán meghatározója volt a gyerekkoromnak, hogy nagyon vallásos voltam. S mint mindent, igyekeztem ezt is komolyan csinálni. — Az első versedet mikor írtad? Egyáltalán: hogyan kerültél az irodalom vonzáskörébe? — Az irodalom vonzáskörébe nagyon későn kerültem, ugyanis annak idején gépészmérnöknek készültem. Gépipari technikumba jártam, Biáról kellett beutaznom a Vendel utcába. Miután elvégeztem a középiskolát, elmentem dolgozni, ihászán nagyon szegények voltunk. Aztán iaz egyik barátomtól megtudtam — .aki jelentkezett iaz egyetemre —, hogy az egyetem hajlandó ösztöndíjat fizetni... Ha jól (emlékszem, ötszáz forintot fizettek (akkoriban. Mivel kitűnően érettségiztem, megkérdeztem anyámékat, mit szólnának hozzá', ha én is egyetemre .mennék. Azt válaszolták, rendben van, mehetek. Végül pótfelvételivei kerültem a műszaki egyetemre. Szerencsére az összes .elérhető pontot 61Ö
