Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Bogdán László: Promenád (próza)
BOGDÁN LÁSZLÓ Promenád Semmi sem biztosabb annál, hogy városunk 1332-(be(n már „jelentékeny” helység, nevét először pápai tizedszedok lajstroma emit ti; mielőtt ebből is levonnánk a lelkesítő konklúziót, el kellene döntenünk, mi a pirosabb: annak a leányságát mába sugárzó példásséggai, foggal-körömmel védő hajadonnak az araa-e ? akit éppen egy tatár lovas készül nyergébe ragadni, az egyik nevezetes tatárbetörés alkalmával, vagy azé az atyafié? név szerint Ipacs Mózesé, aki a csíráztatott árpa levéből mégiscsak többet iszik a kelleténél, s most a Deb- ren-Kapui-Szalad Aszalóhely falának dőlve azon töpreng, kisdolgát végezve, menjen-e vagy maradjon; vagy mégis a textilgyár vörös mutatóujjként az égre mutató kéményének a legvörösebb a színe, még a zászlónál is pirosabb, ami egy szabad május elsején mégiscsak felikúszik erre a kéményre. Még nem tartunk itt és szerencsére nem is kell döntenünk. Elég, ha annyit tudunk, hogy az örkön általában fel-feUabbaomak a lármafák, hírül advla ezt-azt; s a Törvényfa, Akasztófa, Égetődomfo, Nyak vág ókő helyneveink napnál világosabban mutatják, a törvény mindig is ,.szent” volt ebben a városban, mely mai nevén először 1459-ben fordul elő (így: Sepsij Zenthgijerghzeke) s promenádján — valamikor a múlt század végén, a huszadik század elején (az évszám esetében nem döntünk, minők mindent elsietni, minek mindent eldönteni „idő” előftt?) délután öt és (hat óra között feltűnik egy tigris. Szórakozottan vicsorog a lányokra, biccent a nyugalmazott bankigazgatónak, a promenádi zenészeket mancsát felemelve üdvözli, sejteni sem lehet, mire gondol? Lehet, hogy a szőlőtermésre (iszik bort egyáltalán egy tigris?), lehet, hogy a hosszú forró nyarakra, amikor a Sepsiszentgyörgy környéki falvaikban (Árkos, Gidófadva, Ko- molló, Szentivánlabarifialva, SepsiszeniMrály, Élőpatak, Hídvég, Bölön) álmosítóan dongának a nagy zöld döglegyek a földibe süppedő falusi budik előtt. Bár van olyan falu is, ahol még a huszadik század első harmadában sem állandósul helyiség (?) ilyen óéira, ezekben a falvakban — a hitviták elkerülése végett ezek nem okvetlenül a femntemlítették — az istállók mögötti trágyia- dombok fölött köröznek a legyek olyan lassan, hogy a szemlélődő akár azt is hiheti, megállaniák a levegőben. Sajnos Paracelsus, teljes nervéh Aureolus Philippus Theophrastus Paracelsus Bamhasíbus ab Hohenheim, a neves orvos és alkimista januárban vesz szemügyre egy ilyen gőzölgő trágyíadombot. Ö tehát a legyek állórepülésében neon gyönyörködhet, őt a trágyadombók otthonos gőzölgése derírtá jobb kedvre. A gyermekeket viszont a tigris. Tisztes távolból követik, évre év zúg, felnőnek, esznek, isznak, ölelnék, alszanak, dolgoznak (semmi biztosíték arra, hogy „a mindenséggel mérnék magúikat”), aztán örök álomra hajtják a fejüket, de új és új gyermékhadák kerülnek elő a sarak mögül (noha ismeretes, hogy például az 1658—61-es tatáibetönés minő pusztítást visz véghez a lakosság körében), s mióta kikérte magánlak, nem merik kórusban kiáltozni: „né tigris!”, csak mutogatnak és boldogok. Leghátul gyanakodva, fejét félretartva, mintha láthatatlan hegedűsökre figyelne, Feri oap585
