Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Bogdán László: Promenád (próza)

lat, a város közszeretetnek örvendő bolondja, akiről két-bároin gyermek állandóan azt hiszi, hajóskapitány vollt, csak a kalózaik bosszúja elől volt kénytelen visszavonulni a szárazföldre. Alapltalan-e hiedelmük, nem tudni? nem is fontos! az ön eszmél és évtizedeit éljük; a Vasárnapi újságban A nemi élet titkai és veszélyei címmel jelenik meg hirdetés, megnemerősírtett feltételezések szerint ezt is buzgón tanulmányozzák városkánk fiai és lányai és megnyugodhatnak végül is, (hiszen az Értekezések nemzés-, terhesség-, önfertőzés- magömlés-, sápkor-, fehérfolyás-, közös ülés! tehetetlenség-, női magtalanságról, stb., ez utóbbi betegségek óv- és gyógymódjaival még időben kerülhetnek eléjük (függelékben a bujakóri ragályzásról és dr. Rodet, lyoni orvos RAGÁLYELLENI LEGRIZTOSB ÓVSZERÉRŐL, a férfi és női ivarszervek ábrával) egy újforintért, hogy egészséges és minden szempontból kiegyensúlyozott házasságok köttethessenek, melyeknek egyenes eredményei: a tigris után menetelő gyerekek egyre nyugodtabban, hivatásuk mélyen átérzett tudatában vonulhassanak, szüleik és a bámész járókelők őszinte örömére. És vonulnak is a tigris után, körbe-körbe a főtéren, kikerülik a nem oly gyakori, de már fel- feltűnő kerékpározókat, megcsodálva a megyei tisztiorvos feleségének merész kerékpáros kosztümjét. A sporthölgy szőlke fejét homokszín sportsapkával díszítette, a foulard ingre előbb fehér pikómellényt, majd sötétkék figarót húzott. Homokszin szerzsből készült bugyogó, „gombos szarvasbőr szárharisnya” és lakik cipő egészítette M a sikkes öltözetet; sajnos nem minden délután csodálhatták meg a járókelők, ugyanis a korai esőzések miatt felázott az út, és tengelyig süppedt a ikissé nehézkesnek látszó velocipéd, amelyet annyi bájjal és ügyességgel kormányozott ezen úrhölgy, s csak akkor állt még, meglepődve, amikor meglátta a sarki édességárusnál Benkő boryizet vásárló tigrist, aki szórakozottan nézett át rajta, aztán meghúzta az üveget, bajuszát mancsával törülte meg, mint suszterinasak vagy templomszolgáik, borméréselkban vagy sorházaikban. A mozdulat a bensőségességig „csiszolódva”, de néhány szemlélődében így is jogos megütközést keltve évszázadokon át ismétlődik, s legnagyobb meglepetésünkre S. S. tábori lelkész is így törli meg verítékező homlokát élete utolsó napján a tömösi szorost védve, a katonák között feküdve s a közelgő kozák lovasokat kémlelve a fák között. Igen, itt esik el ő is, a többiekkel együtt, s „ha geniális lelkének porsátora fölé nem ültethet virágot, nem rakhat koszorút a maradék”, próbáljunk legalább mi most tisztelegni emléke előtt, ígérvén, még visszatérünk hozzá, most viszont újra a promenádi kerengő köt le, vonulnak körbe-körbe a főtéren, elöl a tigris, hóna alatt a félig kiürített ásványvizes üveg; ezek szerint mégsem lehetett zákányos? noha mégiscsak ihatott valahol, hiszen nem dobta el, hurcolta magával az üveget. Mögötte a gyermekeik, csendben, de áhítattal, feladatukat átérezve, küldetésükhöz híven, az öröm pírjával pufók arcukon. Ez a pír a tatárraiboltia lány arcának pirossáigánál halványabb, de a Szabad Aszaló falónál kdsdolgát éppen befejező férfiú arcánál is, a gyárkéményt akár ne is említsük, ha nem akarjuk nevetségesség látszatába fulladva abbahagyni ezt a sakkozást. (Különösen a lovak ugrásaiban rejlő szabálytalan lehetőségek logikája köt le.) Leghátul Feri capiat és énekel, azt énekli, hogy Fel, fel vitézek a padlásra. A szépasszony maga számára is váratlanul leszáll a vedocipédről és járművét tolva csatlakozik a menethez. Maga sem tudja máért? nincs is minden cselekedetének tudatában, később, mikor mégis felelősségre vonja szigorú férje, beismeri, hogy egyszerűen nem tehetett másként, valami melegséget érzett mellkasában, majd di586