Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Erdély Miklós: KB - Kondor Béla emlékére

gyógyult!” — gondoltam, míg a másik részről fejcsóválás, könnyedén leküz­dött futó idegesség. Hová mentünk „le”, ha megölnek, akkor sem tudnám megmondani, helyesebben: csak akkor, még helyesebben: akkor más miatt nem. Hogy további részletekkel szolgáljak, várom álomtelefonon való újra jel­entkezését. Érzésem szerint valami dühösködés most ezt megakadályozza. Egy biztos: én képtelen vagyok visszahívni. 3. „Halottakkal holtak nyelvén” (Muszorgszkij: ,,Egy kiállítás képei” 9. epizód) Felszínes csevegés után, inkább alatt, az is meglehet, hogy előtt jártunk mi máshol is, ügyesebb úgy mondani: találkoztunk másképpen is. Az ilyen talál­kozás nehezen minősíthető, mert alantasabb és fontosabb is egyben, vagyis gálád dolog, de engedélyezett. Ezt a helyet nem lehet sem térben, sem időben meghatározni, fölfogható úgy is, hogy a leírtakkal egyszerre éltem át, de az ellen sem tiltakoznék, ha valaki azt állítaná, hogy ez a beszélgetés évekkel ez­előtt, folyamatosan, kocsmai asztalnál, valamely durva aktualitás terepszínű álcája alatt zajlott, észrevétlenül, — míg végül az álom nyitotta meg az elme gátjait és így végre tudomásul vettem a lassú közlemény, egyszerre több lét­szinten élünk, különböző létfokon szövődnek kapcsolataink. Ami úgy tűnik el­múlt, folytatódik, s ami lesz, máris működik. Most éljük halál utáni létünket is, és a halál utáni lét fölé ez az élet a végtelenbe nyúlik. Ezekről a vígaszta­lban összetolt időkről és a különzártság rekeszeitől megszabadított létezésről oly artikulátlan suttogás révén értesültem, melyben összemosódik az is, hogy másik mondja-e, vagy én gondolom. Itt egy kérdés nem több, mint a száj be- porosodása, a válasz fölemészti a válaszolót, párává gomolyítja, értelme a köd formációiból és a szájszélen való lerakódás ízéből olvasható ki. (A finn-ugor nyelvcsaládban az íz a lélek egyik ősi szinonimája.) Mégis itt szövődnek a ba­rátságok, mint a léltezés emeletes átka elleni összeesküvés. Amennyire érteni lehet és szabad — a lesújtottság és kiritkítottságnak ezek­ben a fülledt bugyraiban — felfogtam még a következőket: mint alkotó végig azt a léthorizontot ábrázolta, ami látását metszette, azért fájt és érdekelte. A rézkarcain nem élő emberek, csak test szerint jelenlevő visszahívott tetemek egzisztálnak. Megértettem a görcsös kezüket, ha simogatásra is állította be, mozdulataik élőképszerűen imitáltak voltak, mégha merev ujjaik közé olykor virágot is kényszerített, fölrettentett, kihajszolt és beöltöztetett hullák rémje­lenetei ezek, és csak annyiban vonatkoznak a való életre, amennyiben áhito- zást fejeznek az iránt. A tibetiek halott feltámasztó praktikái kényszeríthetik enyire suta és erőltetett mozgásra a háromnaposnál nem régebbi halotta­kat, de üres vidámságuk könnyen végzetessé válhat: ébresztőjüket megfojt­ják, ha a beavatott idejében nem tépi ki nyelvüket. Ilyen határterületet csak olyan különleges kifordított lény érzékelhet, akinek lelke nem belülről feszít, hanem körülveszi és kívülről szorítja. Betölti szobáját és ózonként terjeng ut- caszerte sétaútjait jelezve, — így megszokott körzetében könnyen ráakadha­tott, aki kereste. Testi mivoltában mint csonthéjú mag végezte gépiesen el­sajátított, nem egészen neki való tevékenységét, saját aurájának kényszere 560

Next

/
Thumbnails
Contents