Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Szemelvények Gaál Károly gyűjtéséből

— így és igy jártam. Mast, ha nem tudom vasárnapra mondani, akkor evisz az ördög engem. —

Aszongya: — Arró könnyen lehet segíteni. Azér busúsz? Ázér nem köllesz te busúnyi. Én megtudom annékű is. —

Hát mikor az üdő ideakart érni, az asszony fogta magát, fogott egy fejér lepedőt. A dunyhábúl tollat vett ki. Ászt meg bekente, asztán a tollat ráhintette. Kiment oda a fődre. Belement a főd közepibe. Ráteritette ászt az izét. A tollas vöt. Odamegy az ördög. Megy. Aszongya:

— Sicc! Ne edd meg a dohányomat. —

— Na, aszongya, mast má tudom. — Oszt fogta magát, óment.

Aszongya, — látod, én má tudom, hogy mi az. —

Aszongya mi az? —

— Dohány! — aszongya.

— Illesmit, aszongya, én meg annyit gondúkottam. —

Hát, mikor vasárnap előgyütt az üdő, kimegy a fődre. Hát csakugyan gyün ám az ördög.

— Na, aszongya, meggondútad, mi az? —

Aszongya: — Én? Hát hogyne tunnám, mi az. Hiszen mezőmunkás vagyok én, paraszt. Tudom. Ismerek minden növényt. —

Na, nevetett.

Aszongya, — ne nevess. Máj az nevet, aki utollán. Ne nevess csak, máj meglátod, hogy mi lesz. —

Aszongya: — mond meg má ecce, hogy mi az. —

Aszongya. — Dohány! —

Hejj, az ördög mérget vett, meg dörgött, villogott, meg ment.

Asztán ammeg ékeszte, föizéte a dohányt. Asztán kiosztotta a népeknek.

És azúta dohányoznak.

LÖFI JANOS AZ ALVILÁGBAN (KARAC KÁROLY)

Hát eccer volt, hol nem volt, hol vöt, hol nem vót, a hetedhét országon is túl vöt egy napkeleti kiráj. És ennek a kirájnak sokájig nem lett csalággya, gyerek. És mindég azon ábrándozott, hogy mit ér az ő kirájsága, ha nincs mivel tőcse a zörömit. Hogy vóna neki ekkis csecsemő, igye satöbbi. Hát ez mindig bántotta. De a remény biztatta, hogy talán talán máj lesz. Hát már eljárt szépen az idő, nem lett. Hát akkor azon kérte az Istent mindig, hát ha már őneki nem lesz, valami áron mégis adna neki az Isten. Hát semmiféle utóggya nem marad, hát kié lesz majd a trón is, meg satöbbi. És vót neki egy kocsisa. Annak leatta az ü, mer a kocsis észrevette, hogy a kiráj bánatos, mindig bánatos és a kocsis vót ollan bátor, mekkérdeszte tűle: „Hát űfelségit valami bántya, én látom az arcvonásokrú.”

„Hej János, János. Te boldogabb vagy mint én. Te csak kocsis vagy kocsisom vagy, de boldogabb vagy, mert van szép kis fiúd, gyermeked, amiben találod a gyönyörűségedet, nekem meg senkim. — Aszongya — adoda nekem észt a gyereket, én főnevelem. Én főnevelem, és — aszongya — téged is más foglalkozásba teszlek, hogy te nem lesző kocsis. Annak az árnyékába. És — aszongya — asztán a gyerek, mint úgy hogy örökbü én elvádolom a gyereket, főnevelem, és osztán, ha úgy hozza a sors, allesz a trónörökös.”

528