Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Takács Imre: Orémusz! (vers)
2. Kimaradtam a bolyból, a halottak közül, az élők közül; aranysárga kartonból ollóval kerekítem a napkorongot ezermilliós kicsinyítéssel, szárharminckilenc oentiméteres átmérővel, aztán a földkorongot tizenkét milliméteres átmérővel; majd a kicsit elviszem a nagy mellől százötven méternyire. (Ott ha leejtem, meg se találjátok!) Mégse fagyunk meg, a lift lámpái közül a piros jelzi, hogy a gép vette hívásomat, majd a zöld jelzi: beszálihatok, vihetem a kis Földemet, tizenkét milliméteres karton^koron gomat, hogy lehullajtsam a gazba a Vágóhíd körül, vagy az olajos aszfaltra az autómosónál, a benzinkútnál, az autóalkatrészek boltja előtt. Nem fagyunk meg, és a Valóság Hihetetlen az elgondolkodások első lépcsőjében, a második lépcsőben pedig az hihető, ami gondolkodás nélkül is hihető volt. .. Volt csak! Az volt a jó, az önfeledtség, bár a helyzet ismeretéhez is hozzászoktam. Tizennégy esztendeje (kétszer hét év!) azt gondoltam, hogy a hanyatló Napot a naprendszer forgó-keringő anyagával hizlalják majd föl, etetik, mint a mesében Jánosi a griffmadarat, de csak néhány százalék ez az anyag, köztük a melegházunk, a mi kedves kis mezőnk a kőszegi heggyel, a hármasfával, az egyszerű templomtoronnyal, a volt-szép akácsoros esztiúttal, a Hammasisal, ahol az ezerjófüvet szedtük, a Réosennel, ahonnan a bébicek szálltak a magasba . . . Szálltak a magasba talán? Harmincöt éves voltam, amikor a cipész bácsinak próbáltam elmagyarázni, hogy Gagarin lig ment „magasabbra”, mint mikor egy tizenkét centiméteres alma hója fölött két millimétemyire egy porszem röpül,... És mégsem érvényes ez a vidéki okos kicsinyítés! A mutatóuj jam hegyén a kis korongon beláthatatlan óceánok, bejárhatatlan szárazföldek, ezideig bolygathatatlan egyensúly, hiszen a rontott zónák picikék a földtörténeti romlásokhoz, mert az anyag ugyancsak elkövette önkéntelen ostobaságait a zsenialitásai mellett, azokkal egyetemben, mert kihagybatatlanul a rosszat is, összerombolva a megépültél, egymás tetejére hányva a litoszférát, egymással elköszörüitetve a földrészeket — és esztétikusak lettek a romhalmazok! Plántáltak havasi gyopárt, havasi legelőt, fenyvest, mohát, magashegységi mikrobákat is önmagukra, magashegységi naipfényfürdőt a hígabb levegősben. Majd az árnyékos völgyekre, síkságokra a gazdag élet zúdult.. . 482
