Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Radics Viktória: A szöveg sem remény? (Molnár Miklós: Processzusok)

áttörhetetlennek bizonyulnak — özvegy Kleinnének tudnia adatik, hol a határ. Az „esemény” nemhogy a natúra, de a fikció, az álom szintjén sem következik be. A vágyak tartalma a tengerbe pisilés és bugyi nélkül csúszkálunk a holdsugarak há- tón-szinten marad. A kulcs a vécét nyitja.

Az álom, a vágyak groteszkségét fejleszti ki a Galgalák topánca című mitologikus próza. Una istennő itt a par excellence groteszk monstrum. Ez a szöveg a megzavarodott, obszcénné profanizálódott nyelvi és képi fantázia pánikba csavarodása. Hogyha a szellem emberei mindig is arra törtek, s abban próbáltak hinni, ami nincs — íme, most vágyaink és modern mítoszaink szarkasztikus fölülvizsgálnia. Mielőtt metifizikai szó-rázásba fognánk.

Ebben a prózában nemcsak a naturális groteszkkel űz félelmetes mutatványokat a szarkasztikus elbeszélői hang, hanem szellemi világunk — a pacás ’értelmiségi’ pojácáskodás — groteszk voltát is keserűen kigúnyolja. Nem parodizáló jókedvében, hanem önmagát sem kímélő kritikai vehemenciával. Hogy meg-megáhítása föl- oldozásnak és fölmag asztalásnak ne oldódna fel a resztéit retorika cukrosvizében, a hordószónoki demagógia bendőjében vagy orfikus egyházi csáblöttyökben.

Werde, was du bist! — mondta valaha Goethe. Gombrowicz ezt már így fogalmazta át: Légy, ami nem vagy. S itt most már a hiány is elmaszatolódik, a vágy is érdemtelen, nincs rejtett személyiség-lehetőség és nincs ^rejtőzködő Isten”, nincs negative kirajzolódó transzcendencia. Nincs szenvedés — csak kínlódás és nyavaly- gás. Azt mondják, a transzcendencia-igény kiveszhetetlen az emberből. Ám ez az igény e prózai világ koordináta-rendszerében annyira pervertálódott és perverzáló- dott, semmiződött, hogy csak a naturális groteszk újjászületését szolgálja.

Mondhatnánk, a képregény a modern kor pauper Bibliája. Nem véletlenül Kútfővesztés hát a címe az Antiképregény öt kockacukorban alcímű szövegmozaiknak. Amiképp cukrosvízben hígítva vesszük ma be a szakrális „kellékeket”.. Amikor az antiképregény-hős leroskad az ókeresztény borospincében, ez nem „paródia sacra”, amiről Bahtyin ír (hisz ma olyanképp nincs is mit parodizálni), hanem a mi modern pauper Bibliáink gúnyos kritikája — ahol az „autre chose” természetfölötti ge- zemice és tömjénes szellenet. A negyedik kockacukor pontosan idéz egy ősi iniciá- ciós rítust — groteszk korrekciókkal. A beavatás itt arra szolgál, hogy a jelölt bejuthasson a társadalomba, az Elölugatók, a Páholybahízottak, a Vezérmancsok, a Fő- pátyoltak, a Szuperpöffök közé, a piramis csúcsára.

Hogy a szerző megvonta magától a természetfölötti gezemicét, annak poétikai következményei is vannak. Nincs (szenvedés) történet, nincs (jézuskrisztusira dúsu- ló) hős. A szövegmező kerületének és átmérőjének viszonyszáma nem lehet többé kb. 3, 14. Balázs Attila fiatal újvidéki író — prózájuk rokon — ezt így fogalmazta meg ironikusan* „Nincsenek többé kerek történetek, csak amolyan tojás alakúak”.

Molnár Miklósnál a mozgás céltalanítása folyik, a célirányos, tendenciózus és szentenciózus, ideologikus, „ragadozó” gondolkodás és írás ellenében — amennyiben nincsenek jobb alternatívák. A processzusoknak mintegy ellenanyagban kell kialakulniuk. Ezért végződik majd minden szöveg semmiződéssel, elporladással, sudam- lással vagy épp ordítással. Az „ellenanyag” ugyanis — a (nyelvi) adottság — megsemmisíti a bontakozó irodalmi funkciókat.

A kötet egyik legjobb darabjában, a Van neved című prózában eltorzult bibliai és mitikus szimbólumok, kifordult balladai nyelvi gesztusok és népmeséi funkciók, hamis történelmi emblémák groteszk egyvelegében bukdácsol a megnevezett: Préda Kriszta. A hős funkciója ő, pontosabban: a hős és variánsai egyszerre. Világgá küldött és keresztrefeszített, áldozat és a Grál-kehely titkát fürkésző lovag, Megváltó és tékozló fiú. Az ellenség funkciója Poncius Pilátus nevében összpontosul: a Bűn, a Gonosz, a leleplezendő Rossz ő. A színtér, ahol a két ősfunkció kereszteződik, a rengeteg legsűreje, várkastély, illetve pince, illetve labirintus. A „titoknak” az utolsó vacsorára terített lakodalmi asztalnál kellene lelepleződnie a „hős” és az „ellenség" esküvője napján, a násznép körében, a felmutatás pillanatában azonban a relikviának (ami ebben az esetben egy aranygyűrűs kisujj) a szó szórt» értelmében

443