Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Lipcsey Ildikó: "Történelmünk birtokbavétele" Száraz György írói munkásságában (Történelem jelenidőben, A tábornok)

1944-ig Magyarország a kelet-európai zsidóság töredékének —, hol megtűrtén — mint az Anjou királyok idején, hol egyre gyarapodva és az ország gazdasági javait, valamint mecénásként, alkotóként kultúráját gyarapítva az emancipáció századaiban. Bár a más nyelv, vallás, szokás iránti tartózkodás nem volt azonos az ellenségeskedéssel — írja a szerző —, „a kapitalista kizsákmányoló”, a „lipótvárosi szubkultúra képviselője” hamis beállítása megnehezítették emancipációjukat, a numerus claususok és a hazai zsidóság 1944—45 közötti szenvedései a mai napig feldolgozhatatlan emlék, lett légyen szó keresztényről, zsidóról. A szakadékot tovább mélyítették a Rákosi korszak túlkapásai, amelyet sokan amolyan bosszúhadjáratnak fogtak fel, elfelejtkezve arról; a kiszolgáltatottság, megtorlás, félelem, az elszigetelődés osztályok, rétegek, emberek között, a rendszer, a konstrukció lényegi vonásai közé tartóztak, amelynek mindenki szenvedő alanya lehetett, ha a hatalommal valamilyen módon szembekerült vagy fölöslegessé vált. A 60-as években jelentkeztek az első jelek — irodalmi életben —, hogy hazai zsidóságunk képes feldolgozni az átélt szenvedéseket, s hogy a kereszténység is képes szembenézni felelősségével. Száraz György nevünkben szól és helyettünk, lelkiismeretfurdalásunkat hozta nyilvánosságra, amikor megkövette a magyar zsidóságot, hogy egy új fejezet kezdődjön el közös életünkben. A levont tanulságok sorát érdemes eggyel megtoldani: azzal, hogy mindannyian válhatunk egyszer kisebbségivé, üldözötté, mindannyian lehetünk még „zsidók”.

Történelmi tudatunk zavarait — állapítja meg a szerző — gazdasági problémáink, listavezető voltunk az önpusztításban, aggodalmunk a határainkon túl élő magyarság sorsa iránt táplálják. Negatív előjelű közérzetünk ellenére, Száraz György bízik további egészséges fejlődésünkben. Meggyőződése: társadalmi-gazdasági, nemzeti problémáink nyílt vitája mellett szükség van arra is, hogy megteremtsünk egy, az önismereten alapuló egységes történelmi szemléletet, és ebben az íróra kiemelt feladat hárul; a tisztázásé, a tisztánlátásé, és láttatásé.

Vonatkozik ez közelmúltunkra, a magyar nép szocialista nemzetté válásának útjára is. Még a 70-es évek elején a jövő történelemtanárai, történészei egy-egy szűkkörű szemináriumon vagy idősebb kolléga félhivatalos elbeszéléseiből csillapíthatták ezirányú szomjukat, ma meghirdetett előadássorozatok, történészek, (Balogh Sándor, Berend T. Iván, Korom Mihály, Ránki György, Szabó Bálint), szociológusok és írók tanulmányai nyomában tünedeznek a tudatlanság fehér- és szégyenfoltjai, egyre kevesebb a tabu, s azzal, hogy a megismerés-önismeret nemcsak múltunkkal való azonosságunkat, hanem a ma feladatai iránti elkötelezettségeinket is erősíti, politikus, tudós, író, és a fogyasztó, az olvasó is egyetért.

Valószínűleg azért ragadta meg az alkalmat Száraz György Pálffy György születésének 75. évfordulóján, mert úgy érezte: eljött az ideje az okos és hiteles tájékoztatásnak a magyar történelem egyik legtragikusabb, „Rajk-per” címszó alatt összefoglalt eseményeiről, ö természetesen más utat jár be mint egy emlékíró, vagy történész. A kötet a „tábornok” pályakezdő éveivel ismertet meg 1933-ig, utalásszerűén előreugorva a történelemben. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a hátteret vetíti fel, korrajzot ad — a különböző társadalmi rétegekhez tartozók életformája, ízlése, az események tetszetős kommentálása, értékelése, az érdekes információk szüntelen áramlása, a két világháború közötti írásművészeink választékos nyelvezetén, egyszóval eme nagy vállalkozás a könyv erőssége —: századunk, beleértve a Ferenc József-i utolsó békeéveket, amikor a nagyhatalmak és a Monarchia nemzetiségei már készülődtek Európa térképének átszabására; a Trianon utáni Magyarország, a felszabadulás és az utána következő hét szűk esztendőből az első négy az a háttér, amelyből hősét, a tábornokot írónk a történelem színpadára lépteti.

Ebben a hatalmas műveltségi anyagot sejtető, egy életrajzhoz túlságosan is pazarló talajon logikusan következett a főszereplő életének egyik fordulata a másikból: Oesterreicher György, egy bánsági asszimiláns német földműves-kézműves-bá- nyász családból katonatisztként emelkedik a magyar középosztály soraiba, s először nemzetiségből lép ki — névváltoztatással —, majd az osztályából, végül a katonaság437