Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Lipcsey Ildikó: "Történelmünk birtokbavétele" Száraz György írói munkásságában (Történelem jelenidőben, A tábornok)
valónak. Nem a kritika vagy a cáfolat szándéka vezet — a felsoroltak vitathatatlan tények —, hanem csak a módosításé, amikor Stefan Zweigot idézzük, aki szerint a Monarchia minden állampolgárának nyugalmat és biztonságot adott; majd emlékeztetünk rá: ha lassan, döcögve is, de hozzákezdtünk lemaradásunk behozásához, — minden esélyünk megvolt arra, hogy egy fejlettebb polgári társadalommal felzárkózzunk Európához —, s hogy Budapest, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár és Szabadka irodalmi műhelyeiben az európai kultúra szava szólt. Száraz György is megerősítette: történelmi tudatunk meghasonlott, tévedésünkért azonban, hogy 1867-ben nem a dunai konföderációt, hanem a kiegyezést választottuk, aránytalanul nagy volt a büntetés: 1920-ban a Párizs környéki békekötések alkalmával az ország lakossága 18 200 000-ről 7 600 000-re, területe 282 000 km2-ről 93 000-re csökkent, de e számoknál is itöbbet mond a szerző azzal, amikor elárulja: míg minden 20 németből 1, addig minden 20 magyarból 7 került országhatáron kívülre, s elcsatolták nyersanyagforrásaink, vasútvonalaink, vizeink és hegyeink nagyrészét is. És bizony megszégyenülten hajtjuk le a fejünket, ha egyik vagy másik nemzetiségellenes intézkedésünket ránkolvassák. De emlékezzünk csak vissza: nem is oly rég volt, hogy múltunk, magunk becsmérlésében mi is elöljártunk! Azt azonban visszautasítja Száraz, hogy az „50 éves magyar imperializmus”-t, ahogy a hazai és a külföldi szakirodalomban előfordul, évszázadokra visszavetítsék. A megbékélést keresve — a közép-európai gondolat elfogadtatását mai, szocialista viszonyaink között is létfontosságúnak tartja —, a sorsközösség nevében utasít el egy nagy port felvert könyvecskét, egyáltalán nem a filológus mindenttudó aprólékosságával és akadékoskodásával, — s természetesen a véleménykülönbség és a vita jogát is elismeri — hanem hogy bebizonyítsa: állításai hamisak, hangneme uszító, hatásának sajnálatos következményei lehetnek egészében hasonlatos azokhoz a jobboldali brosúrákhoz, amelyek a két világháború között jelentek meg különböző országokban, kü- különböző nyelveken, más-más szerzők tollából, valamint később, a Jugoszlávia elleni kampány idején, s hogy rámutasson: mit nem bír el a jószomszédi viszony, s ha lehet erről magát a szerzőt is meggyőzze. L&ncránjan: Cuvínt despre Transilvania kiadványról van szó. Örömmel veszi azonban számba azokat a tanulmányköteteket, visszaemlékezéseket, amelyek a rólunk alkotott képet módosítják a népek ítélőszéke előtt. A 70-es évek végén a második világháborús lengyel menekültek magyarországi befogadásával kapcsolatos vitában igazítja helyre a kedélyeket az „ősi lengyel—magyar barátság”, illetve „az angolok rokonszenvét elnyerendő” két pólus között. Egyúttal nagy Historikus kedéllyel lát hozzá, hogy a lengyel—magyar közös múlton végigzongorázzon. Differenciált történelmi látásunkat segítendő hívja fel a figyelmet a francia menekültek Magyarországot bemutató visszaemlékezéseire, önként adódott az alkalom a jugoszláv—magyar viszony elhidegülése okainak kiibogarászására a felszabadulást követően, a mezőgazdaság kollektivizálásáról és a szovjet szocialista fejlődési modell szolgai utánzásáról eltérő véleményt valló Titóra emlékezve. Egyúttal megragadja az alkalmat, hogy felidézze: a CSKP-val ellentétben a JKP és RKP 1945-ben (Id. Gyilasz, Luca, Gheorghiu-Dej nyilatkozatait) visszautasította, hogy a magyarokra is kiterjesszék a kollektív felelősségrevonást. A jugoszláviai magyar anyanyelvű oktatással kapcsolatban a szerző egy másfajta nemzetiségpolitikát is bemutat, mint amilyent a térségben megszoktunk, amelyről a Gorkij Könyvtár Nemzetiségi Kutatócsoportjának felmérései is vallanak. Ismét bebizonyosodott: tele vagyunk bűntudattal. Ezért is látta fontosnak Száraz György, hogy továbbgondolja és itt is közreadja az 1976-ban először a Valóság c. folyóiratban, majd könyv alakban is megjelent tanulmányát. A zsidókérdésről van szó. összefoglalójából, amely a magyar—zsidó együttélés századaival ismertet meg — Scheiber Sándor, a Rabbiképző Intézet nemrég elhunyt nemzetközi hírű professzora tudományos munkásságában nagy hangsúlyt kapott az „együttélés évezrede” — kitűnik: hol békésen — Az Árpád-házi királyok épp úgy menedéket nyújtottak a Nyugat-Európából menekült zsidóknak, mint Lévai Jenő vallomása szerint 436
