Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Bíró Margit: Egy grúz krónika tudósításai 5. századi kaukázusi támadásokról, hadjáratokról - Vahtang Gorgaszal életrajzának néhány kérdése (tanulmány)
perzsa fennhatóság leverésére, amelyhez az örmények és a kaukázusi albánok is csatlakoztak. A szabadságharcot Dzsuamser egyáltalán nem említi, idejét és eseményeit az örmény Lazar Parpeci leírásából ismerjük. Az események közvetlen előzményeként szerepel nála az, hogy Vahtang Gorgaszal kivégeztette a perzsabarát körök vezérét, Varszkent, Alsó-Kartli mazdaista hitre áttért pitiahsát74. Peroz, perzsa uralkodó (458—484) ekkor sereget küldött Vahtang ellen, s örmény vazallusait is felszólította, hogy vegyenek részt a hadjáratban. Vahtang eközben tárgyalásokat folytatott a hunokkal, akik segítséget ígértek neki a perzsák kiűzéséhez. Ügyének sikerült megnyernie egyes örmény főurakat is, akik Vahan Mamikonjan vezetésével csatlakoztak a szabadságharchoz. Lazar Parpeci egyes adataiból arra következtethetünk, hogy ugyanebben az időben Albániában is perzsa-ellenes lázadás tört ki. A szabadságharc első évében a kaukázusontúli népek sikerrel harcoltak a perzsák ellen. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy Peroz háborút folytatott a heftalitákkal, s emiatt seregeinek többségét Belső-Ázsiában kellett tartania. 483 folyamán azonban a perzsák már nagyobb sereget tudtak a kaukázusontúli területekre vezényelni, ugyanakkor viszont a hunok — ígéretüket megszegve — csak elenyésző számú kisegítő csapatokat küldtek a perzsák kiűzésére. Peroz parancsot adott hadvezérének Zarmihrnek, hogy seregével vonuljon Kartliba és fogja el Vah- tangot. Üldözői elől Vahtang Egriszibe menekült. Ekkor értesült Zarmihr arról, hogy Peroz serege súlyos vereséget szenvedett a heftalitáktól, s az egyik csatában ő maga is elesett (484). A perzsa birodalom a heftalitákkal folytatott több éves háborúzás következtében annyira legyöngült, hogy új uralkodója, Valaras (484—488), kénytelen volt kiegyezni az örményekkel.Vahtang Gorgaszal további sorsáról és Kartli politikai helyzetének alakulásáról nem beszél az örmény történetíró. Vahtang halálának körülményeiről egymástól eltérően számolnak be a források. Dzsuanser75 elmondja, hogy a perzsa uralkodó felszólította Vahtangot, vegyen részt Bizánc elleni háborújában. Vahtang azonban megtagadta a sah kérését, s ezért az ellene fordult. A grúzok és a perzsák között nagy összecsapásra került sor, amelynek során Vahtang megsebesült. A sebesült királyt ekkor udzsarmai rezidenciájába vitték, ahol nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Krónikaírónk szerint ebben az időben Zénón császár uralkodott Bizáncban. Kartli királyának haláláról a Nino életrajz Arszen-féle76 és annak parafrazált szerkesztésében is szó van. Mindkét szöveg szerint Vahtang a perzsák ellen folytatott háború során merénylet következtében vesztette életét. Vahtang halálának körülményeiről szólva tehát a grúz források egyöntetűen egy bizonyos bizánci—perzsa háborúról beszélnek. Dzsuanser krónikája szerint közvetlenül e háború előtt lépett trónra Zénón császár (474—491). Tudjuk azonban, hogy Zénón uralkodása idején egyáltalán nem volt háború Bizánc és Perzsia között. Háború a két nagyhatalom között csak később (502-ben) tört ki, amelyet I. Kávád (488—531) perzsa uralkodó indított Bizánc ellen. Ebben az időben azonban Bizáncban már nem Zénón, hanem I. Anasztasziosz császár (491—518) uralkodott.77 A háború az 506-os békekötéssel ért véget. Amennyiben a grúz forrásoknak azt a közlését fogadjuk el, hogy Vahtang egy bizánci—perzsa háború során vesztette életét, megállapíthatjuk, hogy halála csak 502—506 között következhetett be78. Dzsuanser terjedelmes krónikája számos érdekes és fontos adatot tartalmaz Grúzia történetére, történeti földrajzára és néprajzára vonatkozóan. Az a tény, hogy a grúz történetírónak a nyugat-grúziai eseményekről szóló tudósítása — amint azt a fentiekben láthattuk — kapcsolatba hozható a kortárs bizánci történetíró, Pnisz- kosz egyes tudósításaival, azt mutatja, hogy Dzsuanser a leírt eseményekkel egykorú forrásokat is felhasználhatott, s ezért tudósításait megfontolás tárgyává kell tennünk — még azokban az esetekben is, amikor azokról más források nem tesznek említést. A tanulmányban tárgyalt néhány részletből az is kitűnik, hogy a Grúzia korai történetével foglalkozó ógrúz források nem kevés információt tartalmaznak azokról a népekről is, amelyek a történelem során kapcsolatba kerültek a magyarsággal. 428
