Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Deák Tamás: Don Juan halála - Regény-torzó, meg egy bizalmas epilógus

regény- vagy drámahősök ötletszerűen kiagyalt végzetében. Oktalan eljárás irodalmi halálra ítélni, indokolatlanul, a regényalakokat. Érméi csak a helyzetekben munkáló feszültség ellenére, művileg életben tartott alakok erőltetett boldogulása oktalanabb.

Mint Tirso da Molina óta valamennyi megtestesülésének, ennek a Don Jüannak is el kellett pusztulnia. Ám felfogásomból következett, hogy más okból és másképpen, mint a prototípusának. Camus Caligulája sem ugyanazért halt meg, mint a Suetoniusé; a francia író egy olyan szellemi sóvárgást plántált belé, aminek a gyilkos császár igazi mivoltában híján lehetett. De hát, a közismert alakokat átformáló irodalom oly mértékben érdemel figyelmet, amily autonóm felfogásban jeleníti meg hagyományos hőseit. A festők is ezt teszik, amikor — művészetük történetében számtalanszor — újjáteremtik a virágzó gyümölcsfa képét. Babits jelentős szövegben hangsúlyozta a világirodalom nem-originális folyamatosságát, mely életrevalóan működik az egymásba fogózó századokon át. Az írók készen kapták s átválto^atva tovább örökítették az irodalom némelyik különleges vonzerejű alakját. A Don Jüané háromszáz esztendő óta a legerősebb kisugárzású — talán sorsának hőfoka, a létében parázsló erkölcsi problémák mindenkori időszerűsége miatt. Az erkölcs folyvást időszerű, mert folyvást változik. De — minthogy nem egészen változik, akár az emberi természet —, különböző válságaiban többnyire hasonló kérdéseket reaktualizál. Az írók koruk, s többé-kevésbé az életük meghatározottságai közt vergődve tanulják újrakérdezni őket és kipuhatolni, miként gondolhatok el a számukra sürgető nézetből.

Don Juan úgyszólván arcomba vágta a bizonyára legfontosabb emberi kérdést: a tettek értelméét. Mi egyéb a tett értelme vagy értelmetlensége, mint az élet értelmének vagy értelmetlenségének megnyilvánulási módja? Ez az állandó filozófiai bökkenő, létünk önszemléletének mindegyre kikényszerített erőpróbája. Ha az irodalom megkerüli, önnön értelme is kétségessé zavarodik.

*

Huszárik Zoltánnak el kellett mondanom, mi történik majd Don Jüannal a befejező rész végén, noha irtózom a készülő művek cselekménytervének elbeszélésétől. Mintha egy piktor a kép alapozásakor megrajzolná a modell csontvázát és megmutatná a látogatóknak: íme, ezt akarom megfesteni! Minden tartalmi kivonat így ábrázolja a művészi alkotás nyersanyagát, ami — szépség és kifejezőerő híján — többnyire értelmetlen. Mert minden csontváz olyan, mint a többi, de egyetlen arc sem a mások fiziognómiája; az ivadékok meg a testvérek hasonlósága a természet variációs leleménye s a figyelmes szemlélő inkább a különbözőségüket méltányolja.

A Don Juan halálának mindössze három fejezete készült el, amikor — az első rész ismeretében — a Hunnia szerződést kötött a teljes mű megfilmesítésére. Egy színes álomképre, ami csak Huszárik Zoltánban élt, s aminek megvalósíthatóságában kételkedtem. Nem ismertem a műveit, nem sejthettem, milyen költői hiperesztéziával képes a maga formanyelvén elképzelni egy írásműbe szervezett gondolatvilágot, a számomra meghitt összefüggések feszülten remegő hálóját, mely engem is csaknem foglyul ejtett.

Mihelyt megtekinthettem a filmjeit és hosszas beszélgetésekbe merülhettem evvel a bátor művésszel, megnyugodtam. Éppoly elégedetlen volt magá-