Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Deák Tamás: Don Juan halála - Regény-torzó, meg egy bizalmas epilógus
át, nem Granadát, ó nem! — ezek túlságosan létezőék a számunkra, barátom, semhogy szerethetnénk őket. És szenvedsz attól, hogy grandok fölötted állnak, noha méltán megverted őket. Még inkább szenvedsz azonban, amiért megveted a közembereket, noha azok .alattad tenyésznek, a mélyben — mintha megvetésedben a főúrira ismernél, mely szerencsétlenségedre épp veled szemben nem nyilvánul meg, pedig mennyire szeretnéd! Hogy személyes okod legyen gyűlölni a grandokat! Akik azért nem olyan ostobák, hogy ideiében föl ne fedeznék benned a szellemi előkelőséget és ennek sajátos veszélyességét, ha megalázzák ... Joggal gúnyolódott velem, aki megértette életem egyik lalapvető képtelenségét: hogy földhözragadt szegény létemre iszonyodom a közemberi gondoktól, melyek mindig anyagiák; a sivárságukat, a tehetetlenségük unalmát, a nyomor eredendő számyszegettségét. Mit kezdtem volna evvel a gyógyíthatatlan panasszal? Könyvek közt rtékozoltaim az életem, másféle gondokkal bajlódva, mint a szegénységé, bár az igazságra éhező sorsa éppoly reménytelen, mint a nélkülözőké — s olykor nevetséges. Ha nem is egyívásúak, de valamennyire hasonlóak voltunk ifjú pártfogómmal, mivel ő sem találta a helyét azok közt, akikhez származása szerint tartozott. De ő nem resrtellte és nem szenvedett tőle; megengedhette magának. S bár kiszakadása bizonyosan végletesebb volt, mint .az enyém, elrugaszkodásunk természete különbözött. Egy alkalommal kíméletlenül felróttam neki, hogy nem gyötreJmes ráutaltságból szerette az igazságot, mint én, hanem kedvtelésből, fényűzés gyanánt, akárha olyasvalamit szeretne benne, .ami szép, s csupán mert szép. Elkomorult. — De hiszen szép — mondotta. — Az igazság? Szép? Nem inkább rút? — Akkor is szép, ha az, amit feltár: rút. — Műpártolóként szereted az igazságot, Don Juan! — Az igazság ritka, tehát luxuscikk, barátom. — Számodra az. De vagyunk, akik az emberi nyomorúság kényszerűségéből szeretjük az igazságot; akiknek azért eszménye, mert nincs más, amihez sorsukkal fellebbezhetnek. — S az sohasem aggasztott, Grácián, hogy ami életbevágóan fontos, mert érdek, vagy megfelel bizonyos alapvető érdeknek —, hogy maga a ráutaltság tehát: eo ipso nem lehet eszmény? „Az emberi nyomorúság kényszerűsége” és a többi: nem szabadon választott, hiszen azért kényszerűség. Ha pedig az, miféle eszményről, eszményiről beszélhetsz még te, aki a kényszerűség rabja vagy? Az igazi eszmény az ember szabad választásának gyermeke... — A fattya, Don Juan! Mástól való, de a magadénak nézed. Mert a te állítólagos szabadságod sem egyéb, minit a veledszületett nyomorúság kényszerítése: annak, hogy olyanná sikerültél, amilyen .vagy. Hogy legmerészebb vállalkozásoddal sem léphetsz ki a létedben korlátozott mozgástérből, a ketrecből, mely csupán a tiéd, s ennélfogva szintén téged jelent, mint ahogy az én ketrecem engem. De az enyémet a történelmi falak is elzárják alttól a szabadságtól, mely elvben valamicske választást engedélyez — vagy legalább a látszatát. — Nem kívánom elvitatni tőled szolgaságod méltóságát, Grácián. És nem akarlak megfosztani a kényelemtől, melyet a tehetetlenség .és a kiszolgáltatott403
