Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tuashia (regényrészlet Bíró Margit és Komlósy András fordításában)

Zugdidiba igyekvő gazdag tisztet és a szolgáját. A találka következtében a tisztnek meg kellett válnia a pénztárcájától, a lovaitól és drágakövekkel díszített aranyozott fegyvereitől — egy kardtól, egy tőrtől és egy revolvertől —, a szolgája pedig a hátsó felébe rúgásokat, a hátába puskatust kapott, mert ilyen hosszú útra mindössze néhány kopekkel indult el. Zarandia az események színhelyén termett. A rablás módja Szarcsimeliára vallott. Ezenkívül a károsult szolgája megnevezte az egyik rablót: „Razsa Szarcsimelia volt” — mondta. Most minden a szerencsétől és a türelemtől függött: elviszi-e Triandofilidesz asszonyhoz a lopott holmikat a közvetítő, és ha igen, mikor? Elrendelték, és igen nagy elővigyázatossággal kitűnően meg is szervezték az uzsorás házának a megfigyelését. Tíz nap alatt hét ember látogatta meg az uzsorást. Közülük az egyik a hóna alatt egy olyan csomagot hozott, amely módfelett emlékeztetett a kirabolt tiszt fegyvereire. Könnyű volt megállapítani, hogy a hét ember közül hat az uzsorás ügyfele volt, a hetedik pedig egy szohumi kávézó tulajdonosa, akit hagytak körülbelül száz lépést tenni, aztán a rendőrségre szállították egy nyomozó elé. Ez az apró és jelentéktelen ember igen kemény diónak bizonyult: egyre azt hajtogatta, hogy ő nemcsak hogy az odavitt csomagról nem tud semmit, de Triandofilidesz asszonyt sem ismerte soha. A vesszőzés és az ígéret, hogy futni engedik, végül megtették a magukét. Ezek után a nyomoató átnyújtotta Zaran- diának a kihallgatási jegyzőkönyvet, amelyben az állt, hogy Razsa Szarcsimelia a rablott holmit mindig egy előre megjelölt helyen rejtette el, ahonnan azt a kávézó tulajdonosa Euterpia Triandofilideszhez, vagy az általa megjelölt más helyre szállította a zsákmány értékével arányos díjazás fejében. Megtudtuk a címeket is, és annak az embernek a nevét is, aki értesítette a kávézóst, ha a rejtekhelyről újabb zsákmányt kellett elvinnie.

Zarandia utasítására a kávézó tulajdonosával írásbeli ígéretet tétettek, hogy hallgatni fog; ami pénz és érték volt a lakásában, azt zálogba tették, és teljes büntetlenséget ígértek neki, ha tartja a száját; majd szabadon engedték, de megbízták azzal, hogy ténykedését és Szarcsimeliával tartott kapcsolatát továbbra is folytassa az addigi módon.

Zarandia és egyik munkatársa eközben Euterpia Triandofilidesszel beszélgetett az uzsorásnő házában. A munkatárs éppen a Szarmicseliától kirabolt gazdag tiszt volt; három alacsonyabb rangú tisztviselő házkutatást tartott; a tiszt fegyvereit nem volt nehéz megtalálni, mert a házigazdának még nem volt ideje eldugni őket, de a titkos rejtekhelyei sehogysem sikerült megtalálniuk. Emiatt Zarandiának nem fájt a feje; ő biztos volt abban, hogy a házigazdát mindenre rá tudja majd venni, ami terve végrehajtásához szükséges.

A tápasztalt nyomozó és a ravasz bűnöző közötti párharc négy napig folytatódott. Ügy látszik, ravaszságból, leleményességből, hamisságból és ékesszólásból Hermész csak egy kis hányadot adott Pandórának, a nagyobb részt pedig madame Triandofilidesznek tartotta meg — ám az ő oldalán csak ezek a tulajdonságok álltak. Zarandiának viszont tökéletes szakmai tudása és megvesztegethetetlensége mellett segítségére volt a nyomozati osztály ügynöki jelentéseinek egész kötete és az ebből az anyagból levont következtetések, valamint a textil-história miatt jó fizetség fejében önként börtönbe vonult férfi őszinte beismerése és a kávézó tulajdonosának terjedelmes vallomása is, amelyek az uzsorásnő más ügyfeleinek a névsorát is tartalmazták; tárgyi bizonyítékként pedig a kirabolt tiszt fegyverei és még sok minden más Is. Így tehát Euterpia Triandofilideszre nemcsak az örökös kockáztatás és félelem árán szerzett vagyonának elvesztése — azt vigye el az ördög! —, hanem egy hosszantartó raboskodás reális veszélye is leselkedett. Ilyen helyzetben a Trlandofilidesz-félék, hogy mentsék a bőrüket, bármiféle megalkuvásra hajlandók. Triandofilidesz sem volt kivétel, ö az úgynevezett töredelmes vallomás útját választotta, és ebben akkora buzgalmat tanúsított, hogy még Zarandia is alig tudta eldönteni, ki állt előtte, a vádlott-e vagy a vádló.

A fent említett akció következtében kétszázhatvanezer elkobzott rubel került az államkincstárba: kilencvenezer volt Szarcsimelia része, százhetvenezer pedig az

370