Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tuashia (regényrészlet Bíró Margit és Komlósy András fordításában)

— Nem értem a nyugtalansága okát, méltóságos uram — mondta tiszteletteljesen Zarandia.

— Nem érti? — csodálkoztam el. Szerettem volna tudni, hogy valóban nem érti-e vagy csak alakoskodik.

Arckifejezése túlontúl naiv volt. Ugyanabban a hangnemben folytattam:

— Az ön szebb nemből való ügynökei a lánykorukban megálmodott boldogságra áhítoztak, ezt a boldogságot keresték, de a dolog azzal végződött, hogy megcsalták a férjüket. Az ilyen sors, sajnos, nem ritka. „Ne paráználkodj” — mondja az Írás, de a bűn édes, és különösen az a titkos szerelem bűne. A bűn gyönyörűsége és a lel- kiismeretfurdalás között vergődő nő előtt pedig az ön rezidensének a képében egy- szercsak megjelenik a sátán, és annak biztosítása fejében, hogy botrányos titka nem kerül napvilágra, különféle mocskos hírek elterjesztésére veszi rá. Ezek után már kétszeresen bűnös és tízszeresen szenved. Az ön hűtlen feleségeinek többnyire gyermekeik is vannak. Mire taníthatja, milyen emberré nevelheti a gyermekeit az az anya, aki csalárdságban, és piszkos ügyekbe kényszerítve él? összesen hány ilyen ügynökük van a rezidenseinek?

— Százharminchárom, méltóságos uram.

— Százharminchárom anya és valószínűleg négy-ötszáz gyermek! Látja, egyetlen kézmozdulattal megcsorbítjuk, megsértjük és megalázzuk vagy hatszáz ember méltóságát, és ez magának módszer!... Istenem, még sohasem gondolkoztam el a Kaukázusban élő hűtlen asszonyok számán!...

Zarandia nevetésben tört ki. Engem felzaklatott a saját okfejtésem, ennek ellenére én is elnevettem magam.

— Méltóságos uram — szólalt meg Zarandia —, azok a nők csak kedvükre pletykálnak és ezzel ügy tesznek nekünk szolgálatot, hogy nem is tudnak róla. Az igaz, hogy hűtlenségük a rezidenseink számára megkönnyítette a megközelítésüket, de egyetlen esetben sem került sor kényszerítésre. A fenyegetést és a zsarolást kategorikusan megtiltottam, és ehhez egyik rezidensünk sem folyamodott. Mindössze annyi történt, hogy rezidenseink baráti jó viszonyt alakítottak ki a céljaink megvalósításához szükséges emberekkel. Ami pedig a hírek elterjesztését és összegyűjtését illeti, az magától, problémák nélkül és gyorsan történik: rezidensünk a kiválasztott nővel beszélgetve mellesleg szóba hozza az elterjesztendő hírt is. Két-három nap múlva ezt a hírt már több családban is ismerik. Az ezeknél a családoknál dolgozó dadák, cselédek, vagy a lakossággal kapcsolatot tartó más alkalmazottak tovább terjesztik és eljuttatják a tömegekhez. A hírek összegyűjtésére még szót pazarolni sem érdemes; mindenképpen eljutnak az emberhez: ha bedugja a fülét, akkor a pletyka az orrán keresztül hatol belé. Másik rezidensünknek már csak annyi dolga marad, hogy a tollát sercegtesse.

A helyzet effajta megoldása szinte gyökerestül megváltoztatta a helyzetet. Zarandia új mutatványa a szélenergia felhasználásához hasonlított.

— Ezt jól kigondolta, Musni — szólaltam meg baráti hangon, mert a familiari- tás dicsérettel ér fel, és Zarandia valóban kiérdemelte a dicséretet... — Én arra számítottam, hogy ezt a kérdést fizetett ügynökökkel fogja megoldani.

— Tudja, méltóságos uram, én ezen nem is gondolkoztam, de most, ez után a beszélgetés után világosan látom, hogy ezt a problémát pénz segítségével ugyanúgy nem lehetett volna megoldani, mint ahogy férfiakra támaszkodva sem. Annak, ha ilyen munkára férfiakat alkalmaznak, van egy nem elhanyagolható hátulütője: a férfi nemcsak a hasának él, hanem a hitének is. Ilyen hit a trónnak és az azt képviselő intézményeknek a tisztaságába és makulátlanságába vetett hite is. Ha ez a szent bálvány az ő közreműködésével aljasságot követ el, akkor az ember elveszíti a hitét, kicsúszik a lába alól a talaj, és ilyenkor még a jutalom sem segít, bármilyen busás legyen is. Az efféle munkákba bevont embereknek meginog az erkölcsük. Az erkölcstelen ember pedig a saját javáért bármit képes elkövetni, és így, közvetlenül vagy közvetve, de elsősorban az államot ássa alá. Ez pedig éppen az, amit nem kívánunk, ami ellen harcolunk — hallgatott el Zarandia.

365