Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tuashia (regényrészlet Bíró Margit és Komlósy András fordításában)

ellenkezőleg, küldeményünk eltulajdonítója jó szolgálatot tesz nekünk, ha a levél tartalmát elterjeszti. Nem említettem, hogy a leveleket két példányban küldjük. A rezidensek is levélben igazolják a levelek átvételét.

— Értem — mondtam.

Csend lett. Azon tűnődtem, hogy minden zseniális találmánynak, minden nagyobb katonai vagy politikai győzelemnek, a művészetek legkiemelkedőbb alkotásainak van egy közös jellemzőjük — az egyszerűség! Az is gondolkodóba ejtett, hogy lám, ennek az embernek még sohasem jutott az eszébe, hogy ezt vagy azt a kérdést mesterkélt eszközökkel oldja meg. Egyszerű, természetes észjárása volt, egyszerű, természetes terveket épített. Annak is egyszerű, természetes — és éppen ezért szilárd — filozófia volt az alapja, hogy a pénzügyőrségtől átjött a csendőrségre. Az emlékezetemből egymás után bukkantak elő Zarandia remek cselei, trükkjei, ravasz fogásai, mindaz, aminek hírnevét és karrierjét köszönhette... Ezek mindegyike kü- lön-külön is, de az összes együttvéve is az egyszerűség és a természetesség ragyogó példája volt. Elszomorodtam; máig sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Közönyösen és fásultan kérdeztem, hogy kik, miféle emberek a rezidenseink ügynökei.

— Többnyire hűtlen feleségek. Itt-ott hűtlen férjek is!

— Miért? Talán valami baja van a hűséges házastársakkal?

— Nem, semmi bajom sincs velük, de ők többnyire otthon ülnek és a gyermekeiket gondozzák. A hűtlen feleségek viszont azért, hogy beszélhessenek, és hogy begyűjtsék a pletykákat, naponta négy-öt háznál is megfordulnak — mondta Zarandia.

— Vendégségbe talán csak a hűtlen feleségek járnak?

— Én csak azt akartam mondani, méltóságos uram, hogy míg a hűséges feleségek közül teszem azt csak minden tizedik szeret eljárni hazulról, addig tíz hűtlen feleségből kilenc több időt tölt más családoknál, mint a magáéban.

— Könnyelmű népség. Nem hiszem, hogy ilyen komoly dologban célszerű lenne rájuk támaszkodni.

— Könnyelmű népség?... A hűtlen feleségek említett hajlamának a magyarázata szerintem nem a könnyelműségükben, hanem egy teljességgel gyakorlati igényükben rejlik: állandóan ellenőrizniük kell, hogy intim kapcsolatuk mennyire maradt titokban. Az is lehet, hogy tévedek, de a mi munkánk szempontjából a dolog egy másik oldalának van jelentősége; egyrészt pontosan annak, hogy a szóban forgó személyek hűtlen természetűek, másrészt annak, hogy szeretnek vendégségbi társaságba járni. Az első körülmény megkönnyíti a megközelítésüket, a másodil pedig lehetőséget nyújt a hír széleskörű elterjesztésére.

Ebben Zarandiának teljesen igaza volt, és nem is csak az általa említett okok miatt, hanem azért is, mert attól való félelmükben, hogy hűtlenségük kitudódik, az ilyen nők buzgón és lelkiismeretesen teljesítették a feladatokat, és a rendőrséggel való kapcsolatukat még a szent inkvizíció előtt sem tárták volna fel. A munka szempontjából a kérdés effajta megoldása ugyan ígéretesnek tűnt, de akkoriban még nemigen volt tapasztalatunk női ügynökök alkalmazása terén, és vélhetően én sem voltam erre erkölcsileg felkészülve. Zavarba jöttem attól a gondolattól, hogy ilyen komoly munkába vonjuk be őket, és félig tréfásan ezt mondtam:

— Amit ön tett, uram, az iskolapélda lehetne egy nőgyűlölő szadista számára — majd komolyan hozzáfűztem: — Sajnos, vallásunk az utóbbi évszázadok folyamán semmivel sem gazdagította az ember lelkét. Manapság már csupán a régebben elért eredmények megtartását szolgálja, harcol a kegyetlenség, érzéktelenség és kíméletlenség ellen. A tisztességes embereknek azonban cselekedeteiket feltétlenül alá kell rendelniük a fő célnak: annak, hogy ne csorbítsák meg, ne sértsék, ne alázzák meg senkinek az önérzetét — se a magukét, se az embertársaikét. Én ezt tartom szolgálatunk legfontosabb funkciójának. És ön?

Beosztottam igen nagy figyelemmel hallgatott. Meg volt lepődve — gondolom azon, hogy valaki, aki ráadásul csendőrparancsnok, csupa jól ismert, nyilvánvaló közhellyel traktálja.

364