Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tuashia (regényrészlet Bíró Margit és Komlósy András fordításában)
CSABUA AMIREDZSIBI Data Tutashia SZEGEDI GRÓF ... MuSni Zarandia akkoriban már a különleges feladatokkal megbízott tiszt posztját töltötte be. Be voltunk rendelve a főkormányzóhoz, a megjelölt időben jelentkeztünk nála. Az adjutáns azonnal bevezetett minket. A főkormányzó kabinetjében ott találtuk Szahnov ezredest, aki pár nappal azelőtt érkezett Pétervárról. Szahnov a birodalmi csendőrség főnökének volt az egyik helyettese. Nem lepett meg a jelenléte, bár az alatt a három nap alatt, amióta Tbilisziben tartózkodott, be sem tette a lábát a hivatalomba, és még csak nem is értesített arról, hogy megjött. Ez meglehetős udvariatlanság volt a részéről, annál is inkább, mert rangja és beosztása alig valamivel számított magasabbnak az enyémnél. Tbiliszibe való érkezéséről én csak az ügynökségi információkból értesültem. A Kaukázusontúlon akkoriban egyetlen ügyet sem tartottam olyan jelentőségűnek, hogy várható lett volna egy ilyen magas beosztású személy érkezése Pétervárról. Szahnov ezredes inkognitóban való megjelenése ezért nyomban felkeltette érdeklődésemet. Ostoba ember volt, szellemi szegénysége megnyilvánulásainak nem egyszer voltam a tanúja. Magas beosztását annak köszönhette, hogy a nagyherceg keresztfia lévén, mindent elnéztek neki. Itt jegyzem meg, hogy amikor Szahnov nyugalomba vonult, posztját egy idő után átmenetileg Musni Zarandia vette át: Pétervári tevékenységét Zarandia ezen a poszton kezdte meg. A főkormányzó arca tüntetőén komoly volt. Szahnové is nevetésre ingerlő titokzatosságot fejezett ki. Szemmeiláthatóan rendkívüli jelentőségű tanácskozást szándékoztak tartani. Az én figyelmem felkeltéséhez nem lett volna szükség ekkora komédiára, ez tehát Musni Zarandiának szólt. A bohózat rendezőinek azonban fogalmuk sem volt arról, hogy kivel van dolguk: egy pillantást vetettem Zarandiára, és máris meggyőződtem arról, hogy nálam is jobban ért mindent. Már azt is tudta, hogy hogyan kell majd irányítania a tanácskozást. Igen, irányítania! Én ugyanis nem emlékszem egyetlen olyan, Zarandia részvételével megtartott fontosabb megbeszélésre sem, amelyen az őt érdeklő kérdésekben nem az ő megoldását fogadták el. Szánalom ébredt bennem a főkormányzó és Szahnov iránt, és jó szívemért mindjárt meg is dicsértem magam, hiszen az együgyűek iránt érzett sajnálat a jóság legbiztosabb jele. Akárhogy volt is, felettébb jó hangulatba kerültem annak ellenére, hogy a hivatali etika normáival ellentétben a főkormányzó nem tájékoztatott előzetesen a tanácskozáson megvitatandó kérdések tartalmáról, és még mindig nem tudtam, hogy mi lesz a megbeszélés tárgya. Ennek ellenére, ha szabad így mondanom, derűs kíváncsiság és várakozás töltött el. Néhány udvarias szót váltottunk egymással, elmondtunk néhány pétervári és tbiliszi anekdotát, majd a főkormányzó megnyitotta a tanácskozást, és a vezetésére felkérte Szahnov ezredest. — Milyen rokona magának Tutashia, a zsivány? — dörrent rá Zarandiára Szahnov. Ilyen kezdésre azért még én sem számítottam. Éreztem, hogy Zarandíat nagyon szórakoztatja az ezredes ostobasága. Nyugodtan felelte: — Szüléink testvérek voltak. Együtt nevelkedtünk az apám családjában. Data Tutashia és a húga, Ele, gyermekkora óta árva. Grúziában ennél közelebbi rokonságnak csak a testvérek közötti kapcsolat számít. Meg kell jegyeznem, hogy bár olyanok vagyunk egymásnak, mintha édestestvérek lennénk, Data Tutashiát azóta, 357
