Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)
húga, az kit a tatárok rabul ejtének, Batuval együtt leié halálát: László mindkettejüket megölé, mert mikoron bírókra kele Batuval, az leány Batut segíté... Annak utána rézbül szobrot mintáznak vala az kerál képére; lovon üle és kezében bárdot tart vala, mellyel Batut megölé .. A Vatikáni Legendáriumnak mindössze a képek fölé írott szövege maradt reánk21. A képek sok csodáját bemutatják. A cserhalmi ütközet szövegei a következők: XLIV. 10. Hogyan harcolt a tatárokkal. 11. Hogyan ütötték meg buzogánnyal. 12. Hogyan fogta a hajánál fogva és a leány elvágta lábait. 13. Hogyan húzta a kunt hajánál fogva, és a leány lenyakazta. 14. Hogyan feküdt a leány ölében és 15. Hogyan gyógyította meg a Szent Szűz. ' A négy szöveg közül tehát csak a Vatikáni Legendáriumban szerepel a csatád utáni pihenés, de ott is mint a meglévő kép aláírása! Szent László a falfestményeken kétségtelenül egyetlen alak jól felismerhető ismétlése. Ezt nem annyira a feltehető, több változatban készült mintakönyveknek köszönhetjük, hanem annak a lélektani ténynek, hogy Szent László arcát, fejét az egész magyarság jól ismerte, hiszen Nagyvárad zarándokhely volt és az oltáron láthatták Szent László fejereklyetartóját, nemkülönben díszes, oszlopos síremléken fekvő halott alakját. A falképeken ez a kettős megkötöttség látható: egyrészt a szent alakjának azonossága, másrészt a kigöngyölödő történet elbeszélésének azonos volta. II. Elméletem a falképsorozatról Láttuk, hogy Horváth Cyrill a Szent László legendánkról írván meg sem említette azt a legendát (illetőleg azokat a legendaváltozatokat), amelyek falképeink alapjául szolgáltak. Nem találta meg előzményeit az európai örökségben. „A honfoglaló magyar nép élete”. Bp., 1944 c. könyvemben (416)22 ... sikerült kimutatnom, hogy a Szent László-legenda falfestményeiben honfoglaláskorra, sőt jóval azelőttre visszanyúló hagyományok becses emlékeit őrizzük. Eddig úgy tartották, hogy a Székelyföldön, az egykori szepesi lándzsások földjén, és Nyugat-Dunán- túlon fennmaradt falfestmények úgy keletkeztek, hogy egy nagy olasz festő Nagyváradon megfestette a képeket, falusi festőink meg utánozták... Az a gondolat, hogy a Szent László legenda falfestményei jellegzetes magyarságukkal a honfoglalás előtti művészetbe kapcsolódnak, nem új. A kitűnő megér- zésű, éleslátású Nagy Géza fogalmazta meg először, 1913-ban az Ermitázs szibériai aranylemezeivel foglalkozván22. Mivel azt a lemezt, amivel kapcsolatban a Szent László-legendáról szóló megjegyzést teszi, magam is közlöm, alább szószerint is adom erről való leírását és megállapítását. „Az orosz szerzők szerint (Tolstoi-Kon- dakov, Russikije drevnosti című művéről van szó) valószínűleg ugyanazok a bajuszos, de szakálltalan barbárok vannak ábrázolva egy másik nagyszerű műemlékpáron, amely az Ermitage szibériai leleteinek legértékesebb sorozatához tartozik, magyar szempontból pedig minden eddig említett emléknél fontosabb. Az említett műemléken, két, lováról leszállt lovas van ábrázolva. Az egyik földrefeküdt és fejét ülő, magas fejdíszű női alak ölében nyugtatja. A nő szomorúfűz fajtához tartozó fa alatt ül. Ennek a fának egyik ágára a lovas felakasztotta tegezét. Az ülő szolga kantáruknál fogva tartja a két lovat. A lovak alacsonyak s nagyfejűek. Farkszőrük be van fonva, sörényük lenyírva. A lovak nyerge nádból, vagy egymáshoz kötött hajlított vesszőből készült. A nyeregből szíjak lógnak le, valószínűleg kisebb elejtett vadak odakötözése céljából... Tárgya nagyon jól ismeretes nálunk középkori templomaink falfestményei után. A Szent László legenda végső jelenetét ábrázolja, amelyről hallgatnak az írott emlékek, de megvan a falfestményeken az ország egyik határszélétől a másikig, midőn t. i. Szent László a kunnal való viaskodás után, lovát fához kötve, fejét a megmentett leány ölébe hajtva, megpihen ... Ebből aztán egy más dolog is következik, az t. i., hogy a Szent László-legendákba pogány korból eredő mondái elemek is keveredtek”. (2. kép). 332
