Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)

A KOCKIJ1—GORDOK-I EZÜSTTÁL JELENETE (ERMITAZS, LENINGRAD) Nagy Gézának e pompás meglátása terméketlen maradt művészettörténeti iro­dalmunkban: később Fettich Nándor újította fel Nagy Géza megállapítását, anélkül, hogy lényegében újat hozott volna, csupán egy részlettel bővítette a két kép közti párhuzamot. Észrevette ugyanis, hogy a lány mindkét ábrázoláson „keleties kedves­kedéssel a vitéz haját tisztogatja”24. Én éppen ezt a „keleties kedveskedést” szeretném megmagyarázni. Ennek a megfigyelésnek alapján ismertem fel ugyanis azt, hogy a Szent László legenda egyik töredékét, még manapság is éneklik országszerte, abban a balladában, amely­nek legismertebb változata a Molnár Anna. A ballada első fele a leányrablás, szinte pontosan példázza a Szent László legendát s egyúttal a leányrablásról szóló törvé­nyeinket és szokásainkat. Arról van benne szó, hogy egy bizonyos Ajgó Márton nevű katona elszökteti hites urától s csecsszopó gyermekétől Molnár Annát. Maga mögé ülteti lovára (akárcsak a kun a magyar leányt) s úgy vágtat vele. Elérkeznek egy erdőbe, ahol egy fa alatt megpihennek (a bántornyai falfestményen üldözés közben a kun pihen a leány ölében!). Ajgó Márton a leány ölébe hajtja a fejét s megkéri, hogy „nézz egy kicsit a fejembe”, majd elalszik. Végül is Molnár Anna csellel le­vágja elrablója fejét. Több változatban a fán, amely alatt pihennek, hét, vagy ki­lenc akasztott leány lóg, s Molnár Anna ettől való féltében vágja le szerelmese fe­jét. Nézzük a kibédi (Udvarhely megyei) szöveg minket érdeklő szakaszait: 1. Gyere velem Molnár Anna Rengetegbe hosszú útra, Rengetegbe, hosszú útra. 2. Nem mehetek Ajgó Márton Vagyon nekem hites társam, Karon ülő kicsi fiam. 3. Addig hitta, csalogatta, Lóra kapta s elrabolta, Lóra kapta s elrabrÄta. 4. Elindultak hosszú útra, Rengetegbe, nagy havasba, Rengetegbe, nagy havasba. 5. Elértek egy burkus fához, Leültek az árnyékába, Leültek az árnyékába. 333

Next

/
Thumbnails
Contents