Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló 6.)
szerkezete a költői gondolat egyfajta — éppen a gondolatritmusosság szempontjából nagyon dinamikus — kibomlása. Ezért őrizhet meg sokat a maga szonettes jellegéből még akkor is, ha elhagyják belőle a rímet. És a mai rímes szonettek? Ha igazán maiak, gúnyt űznek a rímből, pontosabban: csú- folódnak a rím segítségével. * Mit hisznek el a legnehezebben a költőről? Nem a nagy verset, hanem a nagy formátumot. (Tekintve, hogy azt már meg is kellene bocsátani.) * A nemzettudat és hazatudat különbözőségei földrészek és országok szerint. Ami az egyik helyen túlhaladott, az a másik helyen alapvetően fontos, ami az egyik helyen nevetséges, a másikon húsbavágóan komoly. „A haza, az egy ügyes találmány” — mondhatja ezt, ironikusan, cinizmus nélkül egy perui vagy bolíviai intellektuel, de nem mondhatja úgy egy dán, vagy egy finn. Ha egy dél-amerikai szellemi ember mondja ezt, együtt mosolygunk vele, érezve, hogy ő valószínűleg Latin-Amerikát tartja hazájának, s a nemzet-haza fogalmán gúnyolódik. Hiszen a nemzeti ellentétek ott az egynyelvű országok között többnyire valóban az üzleti versenytársak ellentétei, ami abban is megmutatkozik, ahogyan a különböző „nemzetek” egymást cikizik. A különbözőség demonstrálására nem tudnak mást kitalálni, mint azt, hogy kipécizik egymás ürítési és tisztálkodási szokásait, s azokat eltúlozva évődnek, efféle nyelven civakodnak. A nemzeti létet tekintve nincsenek szorongásaik. A nyelvféltés mint jövőrettegés számunkra ismeretlen, a nyelvet, a kultúrájukat valamiféle más ország — vagy a Sors — nem fenyegeti. A vén Európában azonban nagyon összetett a dolog. Hányféle nemzeti tudat, színben és motiváltságban mennyire különböző haza-tudatok! Többé-kevésbé kiegyensúlyozott nemzeti tudatok keverednek a kiegyensúlyozatlanokkal, a történelmi kisebbségi érzésből eredő megalomániás tudat keveredik a sovén tudattal, a történelmi sértettségből — sorscsapások sorozatából — támadt rezignált vagy dacos-rezignált tudat és közérzet a pompázó, ám ezen belül magának a színlelt nemzeti közönbösség luxusát is megengedő nemzeti tudattal, a büszke a szorongásossal. Illyés Gyula ezeket érezve mondhatta, oly érvényesen: nézd meg hol élsz, tudd mindig, hol vagy. (A latin-amerikai nemzeti tudathoz: a nemzeti közömbösség rögtön eltűnik ott is, ha fenyegetően lép fel — mint forradalmak idején mindig — a nagy északi szomszéd. Ilyenkor: „Patria o muerte!”: Haza, vagy halál!) * A kibicnek semmi sem drága. Mi méltó hozzánk és mi nem, azzal magunkon kívül természetesen senki sem törődik. S ha mégis, csakúgy, hogy belevinne bennünket olyan dolgokba, ami után aztán megnézhetnénk magunkat. Bizonyos alkatú költőknél jórészben innen ered a túlzott vigyázatosság. Az a szigorú már-már görcsös elhatározás például, hogy versen kívül nem írnak semmi mást. Vagy ha igen, hát messianisztikusan, önnön megszállottságuk védő319
