Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Szentkuthy Miklós: Ikon erotikon logikon (Szent Oprheus arcképe a bizánci irodalom tükrében. Kabdebó Lóránt magnetofonfelvétele alapján szerkesztette Tompa Mária)

SZ. M.: Elsősorban és legerősebben impresszionista vagyok, ami éppen az orrom előtt van, az hat. Mikor eljutottam a szentéletrajz megírásához (amit mindig utólag készítek el), éppen Villanovai Szent Tamás életét olvastam. Megtetszett, így hát az ő életét dolgoztam fel.

T. M.: Hozzá szeretném tenni, hogy az Orpheus IV. kötet főszereplője V. Celesztin, a Lemondó pápa. Az ő jelleméből kiindulva a róla szóló részeket átszövi a szegénység felmagasztalásának gondolata. VLllanovai Tamás életében szintén, tehát a kettő jól egymáshoz illett.

SZ. M.: Visszatérve Nazianszoszi Szent Gergelyre, nagy örömömre a magyar nyelvű Görög költők antológiáiá-ban (A világirodalom klasszikusai, Európa Kiadó 1982.) sok költeményt találtam Nazianszoszi Szent Gergelytől. Eljátszottam a gondolattal, mennyire nem tudják az úgynevezett „katolikus hívők”, hogy ő a legszubjektívebb lírikus volt, beteges, ideges, féltékeny, úgynevezett „modern ember”. Modern verseket írt testvéréről, betegségéről, püspökségéről, lemondásáról, mert hol magános szerzetes volt, hol zsinati hitvitázó. Nyafogás, és energia vegyesen. Foglalkoztatott tehát az a gondolat, hogy egy átlagos, templomba járó katolikus hivő nem nagyon tudja, ki volt ez a Nazianszoszi Szent Gergely. Bármelyik szent uniformisban, fehér ruhában és főleg glóriával jelenik meg, sejtelme sincs, hogy ezek hús-vér, szenvedő, esendő emberek voltak, hogy életüket olvasva az akkori idők, a legkülönbözőbb földrajzi tájak, politikai rendszerek mindennapi életébe, mindig más ország helyi szokásaiba merülhet el az olvasó. Nagyon sokféle szentéletrajzkötetem van, német, magyar, francia, teológikus, etnografikus ...

Még mindig a XI. századi Ióannész Küriotész-Geometrészről beszélek. Még önéletrajzot is írt, amolyan ágostoni önéletrajzot. Ez az udvaronc, metropoldta, majd szerzetes a nőkről nagyon érdekes dolgokat mond: „A tűz, a tenger s harmadik csapás a nő. / De mondom én, a nő, ha rossz, első csapás. / Ám szép leánynál semmi sincs, mi édesebb”. Hát nem izgalmas ez a XI. században? Szerzetes korában levonta a konzekvenciát: a nők általában nagy csapást jelentenek, de ha — hogy görögül mondjam — klassz a tyúk — akkor nincs mi édesebb! Hát ugye a nők, no igen ... én ilyenkor dőzsölök, elolvadok, mint cukor a teában.

Ezek után egy másik költeménye is izgatott, mert szintén Véres Szamár-témámmal rokon. Találkozik a költő a megtestesített Erény figurájával, aki talpig gyászruhában jár, és azt kérdezi tőle, hogy mi baj. Az Erény erre így válaszol az öreg bizánci szerzetesnek: „Majd megtudod: / A sutba dobva bátorság, bölcs szív és ész, / De úr a gyáva, s dőzsöl itt a balgaság!” Ez az igazi beszéd! A sok gyáva, értve ezeken az összes opportunistákat, konjunkturistákat, eszmébe vetett hit nélküli kö- penyegforgatókat, mindenféle történelmi helyzet alkalmi kurváit, hol fehér, hol fekete, hol zöld, hol más geometriai alakzat vagy szín... megy az! Kiknek? Gyáváknak és a morál határain túlbitangolt kalandoroknak. Ezt vallom. Kihúzni tilos! „És dőzsöl itt a balgaság” — ez meg a véres szamárhoz tartozik, mert a véres a gazemberséget jelenti, a szamár pedig a butaságot. Nekem való ez a Geometrész-pofa, mert egyrészt szerzetes korában a nőkről nagyon kedveset mondott, másrészt morális fölháborodását fejezte ki a gyávák és a buták fölött és ellen.

Léon Philoszophosz író és költő a X. században élt, a híres bizánci Bölcs Leó császár uralkodása idején (886—911). Akkor már nagyon divatban volt, később még inkább, a tudós költészet, a poéta doctusok voltak elismerték. Éppen ezért érdekes, hogy ez a Léon Philoszophosz tréfás, napló-szerű lírikus verset ír A jó bor és a rossz orvos címen. (Karsay Orsolya fordítása). Szidja a doktort, miért tiltja el őt a bortól. Részletesen leírja, hogy hideg van, fagyoskodik, reszket, ronda a város, a szoba. Ne igyam bort, vizet igyam? Hát kiráz a hideg, ha ránézek. Menj Indiába kedves doktorom. „Ügy mondogatják, ott a szőlő nem terem, / Ott orvosolj, ha tudsz, te szívtelen tudós!” Hagyj engem élni, én iszom egy kis borocskát, árt, nem árt, min297