Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Szentkuthy Miklós: Ikon erotikon logikon (Szent Oprheus arcképe a bizánci irodalom tükrében. Kabdebó Lóránt magnetofonfelvétele alapján szerkesztette Tompa Mária)
vagyok a szó magvas, gazdag értelmében, nem pedig valami ideológiai ványadtság alakjában. Itt jut eszembe egy példa metafizikára és mindennapra. Mikoriban készülő Orpheusom érdekében Akvinói Szent Tamás Summa Theologiae-művét bújtam, kritikus csodálkozással, egyszer legkedvesebb Füsi József barátomnál voltam meghíva nagy társasággal együtt. És miközben nagyban folyt a mulatozás, én folyton csak Jóska, nyugodtan mondom, szent édesmamájára gondoltam, aki hajlott korában a sütemények tornyaival kedveskedett a vendégségnek. Mindvégig elbújt a konyhában, ahol azonban fölkerestem, minden egyes süteményt, tortát, szendvicset, csemegét legrészletesebben elemeztem Füsi-mamának, hálásan csókoltam áldott kezeit és ez a vallásos kézcsók százszor többet jelentett nekem, mint a farsangi bál közben banális rutinból, flörtből elhullatott csókok. SZ. M.-né: Füsi-mama még évek múltán is, szóban és leveleiben nem győzte emlegetni: soha-soha el nem felejti, hogy Miklós volt az egyetlen, aki az ő fáradtságos és bizony önfeláldozó munkájára gondolt. SZ. M.: Szóval a legmagasabb mitologikum és ugyanakkor a mindennap legapróbb részletei. Az, hogy ennek a gyufaskatulyának itt van elhasználva a foszforos oldala, és az ép részeket pedánsan sorban használom, — ugyanakkor Szűzanya Isten anyja- e vagy nem Isten anyja, mi van a túlvilágon vagy nincs-e túlvilág? Még Gauguin mázoló is tett föl ilyen kérdéseket és párhuzamosan kent föl színeket a vászonra. Honnan jövünk, hova megyünk, mik vagyunk? Senki se tudja. Már többször említettem, de ide illik, hát hangsúlyozom: nem az abszolút igazság megválaszolására törekszem, számomra a kérdések minél világosabb és teljesebb regisztrálása a lényeg, ez tehát sohasem abszolút válasz-igényt jelent. Milyen érdekes, hogy kevés ember elmélkedik ún. Nagy Kérdésekről. Nevezzük szerencsés állatfajnak az embert? Még Teilhard de Chardin is úgy beszél rólunk: groupe zoologique humain, az embernek nevezett állatfaj. Végső fokon még egy szardíftiához is hasonlítunk, két szeme, szája, gerince, izé-mizé... K. L.: Mari azon nevet, hogy pont a szardínia ... SZ. M.: Pont a szardínia. Valami távolit akartam mondani a gondolat demonstrálására. Teilhard de Chardin egyszerre foglalkozott ősmajmok és ősemberek legapróbb csontjaival, fosszilis porcogóival, és metafizikus látomásaiban a középkor misztikusaival kelt versenyre. További szerző A bizánci irodalom kistükré-ben: Ióannész Küriotész—Geomet- rész (XI. század). Gyönyörű név, gyönyörű foglalkozás: udvaronc volt. Én nem vagyok udvaronc — csak udvarlós, gáláns, és talán többet megengedek magamnak, mint más ... — nem vagyok udvaronc, de lényük, modoruk, lelki összetételük nagyon is érdekel. De ő nemcsak udvaronc volt, hanem metropolita főpap, aki az udvarban élt. A folyamatosság megvolt a reneszánszban is mindenütt: főpap és udvaronc. Nos, az én kamaszkori vágyálmom: a főpapság. Ez fejezte ki később komédiá- zásom a bíboros-ruhában. K. L.: És ez a vágyálom honnan eredt? Sz. M.: Két forrásból. Az egyik, hogy édesapám hivatalában gyakran volt együtt püspökökkel, sok-sok anekdotát tudnék mesélni, talán majd a maga helyén mesélni is fogok, Prohászka, gróf Mikes, Fetser Antal győri püspökről... Ez volt tehát az egyik: rengeteget hallottam főpapi körökről. A másik, hogy gyerekkoromban nagy 295
