Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Parti Nagy Lajos: "Beszakadnak a lassú tölgyesek" - Bertók László: Ágakból gyökér

PARTI NAGY LAJOS

„Beszakadnak a lassú tölgyesek”

BERTÓK LÁSZLÓ: ÁGAKBÓL GYÖKÉR

Bertók László, idén ötven évesen, négy verseskötettel a háta mögött, végérvényesen az irodalom hosszútávfutói közé tartozik. Késői indulás, de pontosabb, ha azt mondom, hogy a korai rajtot hosszú időre lelőtte a versenybíróság, aztán lassú, szívós felzárkózás s immár a legszűkebb élbolyban. A tapsokat learatták a sprinterek, résztávok és balkanyarok szilaj teljesítői, míg Bertók futott, egyre sajátabb edzéstervvel, egyre kevésbé igazodva a mezőnyhöz, nem pislogva jobbra-balra, hanem egyre inkább a lába elé és előre — „valami partig, ami nincsen”. Merthogy egyre fontosabb lett a táv maga. És, igen, maga a futás. A futás milyensége és minősége, a kéz- és fejtartás, a természetes levegővétel. .. Persze, mindig a pályán, társaktól és versenybíráktól így-úgy meghatározottan, de egyre kevésbé függve.

Az Ágakból gyökér éppoly vékony kötet, mint az előzőek. Bertók 79 és 82 között írt munkáit tartalmazza, négy ciklusba osztva 37 verset. Mikor harmadik, Tárgyak ideje című kötetét a Szavak a súgólyukból c. verssel befejezte, alighanem egy pályaszakaszt is befejezett. „Bennünket jelölsz, ha elkülöníted / pontosan ami még te vagy” — zárja a verset, s ezzel zárul, jobb szó híján, a pontos elkülönülés-elkülönítés szakasza is a költői pályán. Nem a „saját hang” vagy a „szuverén költői világ” megtalálása, dehogy, hisz ez az első, méginkább a második kötetben megtörténik, nem is akárhogy. A bemérés, a végleges „betájolás” fejeződik be inkább („húzd körül piros vonallal részedet” — mondja ott), az út a lírai személyességtől a lírai személyiségig. Ekkorra kell véglegesen és minden konzekvencviájával együtt tudomásul vennie, amit a jelen kötetben így fogalmaz meg: „akkor szabadna verset írni, / ha nem lehet már verset írni”, s csak azt a verset kell és érdemes megírni, mely úgy „sajog át a valóságon”, „mint a hóból a lábnyom” (Hóból a lábnyom). Az Ágakból gyökér versei ilyen „érdemes” versek. Ez semmiképp nem szembeállítás — főleg nem minőségi — az előző kötetekkel, hisz ezt a harminchét verset több köti az eddigiekhez, mint amennyi azoktól elválasztja. Odaköti a témakörök, a motívumok hasonlósága, a szándékos vagy véletlen átjátszások, allúziók, a változott, de nem megváltozott költői világ és mindezeken túl a változatlanul igen magas művészi színvonal.

Bertók költészetének egyik legfőbb meghatározója a természetes emberi hang, a szeretet, az anyagát és tárgyát egyaránt illető rendkívül komoly figyelem. A részvét és az azonosulás éppúgy jellemzi, mint a növekvő kétség és keserűség. Iróniája, szarkazmusa nem új, mint ahogy előbbiek „arányos vegyítése” sem e kötet hozadéka. Ami új, hogy mindez még teltebben szól, mélyebbről, karakteresebben. Különösen az első ciklus (érzésem szerint Bertók eddigi legjobb versciklusa) „részvét-versei" fájdalmasan szépek, első olvasásra talán tárgyatlanok, de keletkezésük idejébe, 79 és 82 közé visszahelyezve őket látni, mennyire a valóságon sajognak át, mennyire ráhelyezhetők a legközelebbi „ma” térképeire is. A kötet egészét nézve a legfeltűnőbb változás, hogy mennyire megnövekedett az irónia szerepe, hogy mennyivel fontosabb itt, mint korábban. Eddig inkább csak átszínezte, árnyalta verseit, most egy egész ciklust (Az idegenvezető szövegeiből) határoz meg, s más darabokban is tetten érhető. Nem szelíd, belenyugvó irónia ez, de éles, szálkás, indulatos. Ennek jegyében bővül, változik szóhasználata is, olykor „durvább”, de mindenképpen szabadosabb, frivolabb a korábbiaknál. Nem funkciótlanul, nem valamiféle divat okán. inkább mintha elmorzsolt és a szövegbe kevert káromko271