Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Jánosy István: Platón ma (esszé)
Platón filozófiájának legizgatóbb eleme az idea-tan, amitől egész rendszerét elnevezték (idealizmus). Mik az ideák, hogyan értelmezi őket? Ezen a kutatók mindmáig nem tudtak egységes álláspontra jutni, és azt hiszen, nem is fognak soha. Pillantsunk hát e kérdés mélyére! Gondolatainknak, ítéletalkotásunknak az építőköveit mi egyszerűen fogalmaknak hívjuk, Platón viszont ideáknak: ősképeknek nevezi őket, és ezeket tekinti az igazi, örök változatlan létezőknek, melyeknek a keletkező és elmúló érzéki dolgok csak ideiglenes, tökéletlen utánzatai. Ezek az ideák valahol az Égben vannak, mindegyik csak egy példányban, örök változatlanná merevedve. De miknek vannak ideái Platón szerint? Ezt a Parmenidész dialógusból tudjuk: 1. a logikai és számtani fogalmaknak, mint hasonló, különböző, páros, páratlan, kör, háromszög, gömb. — 2. erkölcsi értékfogalmainknak, mint szép, jó, igaz. — 3. konkrét dolgoknak, mint ember, ló, tűz, víz, ágy. — 4. még a negatív fogalmaknak is, mint csúnya, gonosz, szemét stb. 1. Platón, Parmenidész nyomán, létezőnek csak azt tekinti, ami időtlenül és változatlanul fönnáll (szubsztancia), ezt többek közt azonosnak véli azokkal a logikai és számtani gondolatformákkal, melyeknek időtlen érvényük van, s amelyek a rendezett ismeretet egyáltalában lehetővé teszik. Azonban létezés és érvény nem azonos fogalmak. A létezés valami alanyra vonatkozik, az érvény valami állítmányra (törvényszerűségre): így az azonosnak és a különbözőnek, egynek és soknak, párosnak és páratlannak az „ideája” — mint szubsztancia — nem létezhet az érzéki világtól külön, valahol az Égben, mint Platón feltételezi — legföljebb mint költői metafora — hanem csak a tapasztalat dolgaiban magukban leledzenek, mint rendező elvek (universalia in rebus). 2. Az erkölcsi értékfogalmak — jó, szép, igaz — ugyancsak nem szubsztanciák, hanem ezek is állítmányok. Ahogy a logikai, matematikai formák a megismerésnek az előfeltételei, úgy az erkölcsi értékfogalmak — posztulátumok — a gyakorlati cselekvésnek: az emberközösség csak akkor élhet, maradhat fenn, ha megvalósítja az erkölcsi érték célkövetelményeit. Mik ezek? Például az ilyesmi: embert nem szabad ölni, még retorzióképpen sem és nem szabad ártani a másiknak: „Amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, te se tedd mással!” Vitatkozni persze lehet, hogy az ilyen posztulátumok föltétlenek-e vagy csak emberi közmegegyezésen alapulnak és időről időre változnak, de az bizonyos: ha mindenki megszegné ezeket, az emberiség (akár mint egyén, akár mint közösség) nem maradhatna fenn. Tehát ezeknek is ugyanolyan érvényük van, mint a tudomány-feltárta természeti törvényeknek, csakhogy ezekkel komplementer viszonyban vannak: míg a természeti törvények okságiak, az erkölcsi törvények célosságiak, teleologikusak. Ok- ság és célosság viszonyáról Werner Heisenberg ezt írja: „Vannak ismert biológiai összefüggések, amelyek lényegüket tekintve nem okságiak, hanem célra irányulok, azaz célra vonatkoztatva kell őket leírnunk. Ilyen egy szervezet gyógyulási folyamata. A célos értelmezés tipikus komplementer viszonyban van az ismert fizikai, kémiai vagy atomfizikai törvények leírásával, vagyis egyik esetben azt kérdezzük: vajon a folyamat az óhajtott célra — a szervezet normális működésének helyreállítására — vezet-e, a másik esetben a molekuláris folyamatok oksági lefolyását kutatjuk. A két leírás egymást kizárja ugyan, de mégsincs egymással ellentétben.” (W. Heisenberg: Der Teil und das Ganze — Deutscher Taschenbuch Verlag 1973. — 112. old.). 3—4. Hátra van az ideáknak harmadik és negyedik csoportja. Itt nem kell sokat időznünk. Világos, hogy az örök változatlan mintapéldány „ember”, „állat”, „szék”, „gonosz”, „szemét” nem létezik az égi vadászmezőkön még metaforaként sem, legföljebb csak mint etikai és esztétikai igény, posztulátum a lelkűnkben: ilyen tökéletes szép, jó emberré kell lennünk, ilyen tökéletes szép tárgyat kell alkotnunk. De ilyen tökéletesen szép szemetet, rondaságot? Platón számos önellentmondása jelzi, hogy baj van az ideák körül. Az ideák paradoxonai. 253
