Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Páskándi Géza: A halhatatlan szolga

Gondoljunk a bizánci Szent Cirill véleményére: Isten nem lehet olyan fukar, hogy csak három szent nyelvet jelentsen ki (ti. a latint, hébert és görögöt). Az anyanyelvi egyházért megindított, majd az anglikanizmus ban, huszitizmusban végül a teljesebb reformációban, kibontakozott küzdelem koraiban már tömegében és pontosabban megfigyelhetjük a nyelv, amely több mint nyelv-féle fejlődést.

Végül is Korzybski, Morris, Hayakawa, Garnap, no meg a másféle formalisták, strukturalisták roppant felkészült nemzetközi csapata (már természetéből eredően is, (stílszerűen) közeledett az (úgynevezett ,gnetanyelv” felé. Más szóval egy olyan nyel viel atti nyelv irányába, amely fölöslegessé teheti a szőkébb, provinoiáiisabb nemzeti nyelveket, amelyek iá történelemben — úgymond — „aranyi bajt” okoztak. Vagyis hajlottak a bábeli büntetés biblikus ok-magyarázata felé. Ami a tudományban ez a metlanyelvi törekvés, az volt a művészettörténetben az avantgarde esztétikák és gyakorlat története. De a matematikát, fizikát is egyre jobban kezdik foglalkoztatni a nyelv kérdései. Nemcsak a szimbolikus logika igazolja ezt, hanem a fizikusok törvényleírási problémái is (Bohr, Heisenberg stb.).

Nyilván az már nem fordult meg fejükben: sok provincia helyett a földet egyetlen provinciává változtatnák, amely mégjobban érezné kozmikus kiszolgáltatottságát: így ugyanis egyetlen provinciaként állna szemben a Világmindenséggel, amely viszont — feltehetően — temérdek provinciából áll. Nem vették észre, hogy a sokféle nyelv, a nyelvi változatosság tulajdonképpen némileg a megismerési módok változatosságát is jelenti. Ezt úgy 'értjük meg legjobban, ha feltesszük: lehetséges, hogy az egész föld központosított történelmű legyen. Más szóval: a fejlődés a cenfripetális és centrifugális — a középponttó1! a peremek, a peremektől a középpont felé haladó — történelmi mozgások viszonylag szoros rendszere lehet. (Tehát nem több központú, vagy nem minden terület önközpontú képletről volna szó.) De röpke idő után mit vennénk észre? A középről a perem felé haladó (utasító) mozgás a széleken egészen sajátos közegben sajátos alakulatokat (képezne, s így csalóka látszat — és fölösleges — volna a központi irányítás. Mintha a tenger meg volna győződve, hogy a homokra zúduló hullámai azt vízzé változtatják, nem pedig csupán sajátos nedves buckákat, teknővájatokat stb. alakítanák ki. Nyilván ostoba tenger volna ez!

Másrészt: mi a biztosíték, hogy ha az Univerzumban élnének emberszabású vagy-lényegű lények, történelmi provinciáik némiképp nem hasonlítanának földünk szellemi vidékeire. S épp ezért mi már itt és most kis modelleken tanulmányozhatjuk az univerzumbeli lehetséges történelmeket.

így jobban figyelhetjük meg, mintegy magunkon, vidékeinken a világegyetem lehetséges élőlényeinek — úgymond — észjárását. Mennyiben felelnek meg a helybeli — lokális — természetnek adott és a természettől kapott változatos válaszoknak, replikáknak.

Magyarán: egy univerzálisabb gnoszoeológia (episztemológia) lehetőségeitől fosztanánk meg magunkat. Ugyanis, feltenni, (hogy más bolygókon teljesen központosított történelmi mozgások tanúi lehetünk veszélyes egyoldalúság, amely ellentmond iá világ rváltozatossági elvének. (A változatosság nem fényűzés — a természet kényszere: csakis változatokban születhet és valósulhat meg bármi. Mi magunk is.)

írtam már valamikori kisebbségpszichológiámham, hogy az ember s minden élőlény egyidejűleg kisebbségi és többségi (pánminoritizmus és pánmajo245